Dr Makláry Ákos előadása - beszámoló

2018. 02. 20. | | 2018. 02. 24.

2018. február 20. - A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke, a Budai Görögkatolikus Egyházközség parókusa, Makláry Ákos beszélt a kereszténység családjáról, azon belül a görög katolikusokról a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szervezett programon. Az előadó elmondta, ha a kereszténységre úgy tekintünk, mint egy nagy családra, akkor felfedezzük, hogy ebben a családban milyen sokszínűség van jelen. Elhelyezte a görögkatolikus egyházat is ebben a családi közösségben, bemutatva annak történelmi hátterét.

Makláry Ákos előadásában röviden és a lényegre koncentrálva végignézte az elmúlt kétezer esztendőt, és ábrákkal szemléltette, hogy a kereszténység milyen családtagokból áll. A történelmi távlatban áttekintette, hogy az egyház alapításától kezdve, miként alakult át a kereszténység családja és hogyan gazdagodott az évszázadok során. Milyen változások történtek és milyen tévtanítások voltak, amelyek a kezdeti időszakban megtépázták az egyház egységét. Beszélt a nagy egyházszakadásokról, a keleti és a nyugati egyházszakadásról is. Felsorolta kik azok, akik a katolikus egyházhoz a legközelebb vannak tanításban és teológiában, és kik állnak távolabb tőle ezekben. Közeledve a jelen állapotok felé, bemutatta, hogy a nagy nyugati egyházszakadás, a reformáció után milyen nagy léptékben alakultak ki új családtagok, a különböző neoprotestáns felekezetek. Végül elhelyezte a görögkatolikus egyházat is ebben a nagy családban a római katolikus egyházon belül.

Az előadó elmondta, hogy a görögkatolikusok ősei bizánci szertartású keresztények voltak. A lengyel és magyar királyság balkán területén abban az időben - az 1600-as évek közepén és végén - elindult egy egységesítési folyamat a Firenzei Zsinatot követően, ami azt jelentette, hogy a latin egyházból az ortodox területekre mentek, főként jezsuiták, ferencesek, verbiták, akik megpróbálták az egységet létrehozni. Volt egy erős „varrjuk össze Krisztus szétszakított köntösét” fellángolás, aminek eredményeképpen nagyon sok bizánci szertartású ortodox hívő, püspök, úr vagy kegyúr fogadta el a római pápát és lépett vele egységre. Tehát római katolikus lett megőrizve bizánci rítusát. Végülis így lettek a görögkatolikusok, a nagy uniók, - a breszt-litovszki , az ungvári, a balázsfalvi uniók - következményeképpen alakultak ki a görög-katolikus közösségek. Ők teljes mértékben katolikusok lettek hit és erkölcs dolgában, viszont ez az egységesülés Rómával nem jelentette azt, hogy fel kellett hagyni saját hagyományaikat, saját rítusukat. Megőrizhették mind azt a bizánci hagyományt, amit őseiktől örököltek. Ezért van, ha belépünk egy görögkatolikus templomba, láthatjuk, hogy teljesen más, mint egy római katolikus templombelső. A teljes hitbeli és szentségbeli közösség azonban megvan, ami azt jelenti, hogy a római hívő ugyanúgy áldozhat, gyónhat, részesülhet a szentségekben a görögkatolikus paptól, mint ahogy a görögkatolikus hívek a római atyáktól.  

A kereszténységről s a görögkatolikus egyházról szóló előadásban Makláry Ákos azt is felvázolta, hogyan alakult ki és maradt meg a görögkatolikusok saját jegyeket hordozó rítusa. Az egész katolikus egyház életéhez legjellemzőbb módon hozzátartozik a rítuson belül a liturgia, ami ugyanúgy épül fel a görögkatolikusoknál, mint a római katolikus szentmise. Tehát, van tanítói rész és van áldozati rész, viszont megőrizte az ősiségét. A görögkatolikus rítusban ugyanis nem történt olyan radikális rítusváltozás, mint a latin egyházban a II. Vatikáni Zsinatot követően. Az idősek még emlékeznek arra, hogy milyen volt a zsinat előtt a római katolikus szentmise, amely sok hasonlóságot mutatott a bizánci szertartású, vagyis az Aranyszájú Szent János liturgiával. Ilyenek például a háttal végzett liturgia, az öltözet, a sok éneklés, énekelve imádkozás. Ezek az atyáktól őrzött jegyek megmaradtak, a nagyon szép, ősi szövegek, a dallamok, amelyeket fiatalok is szeretnek, élik és megtanulják.

Az előadó beszélt még az ikonográfiáról, mint a színekkel és ábrákkal élményszerűen megjelenített teológiáról, amely egy nagy felfedezőútra hívja az érdeklődőt. Az ikonográfia, az ikon szeretete, a szentkép tisztelete, közös a bizánci és a római szertartásban egyaránt. Ravennába, Rómába, Szicíliába a gyönyörű szép mozaikokat a Bizáncról elkerült művesek és művészek készítették. Tehát az ikonográfia fontos helyet foglal el a latin egyházi művészet fejlődésében is. A görögkatolikusoknál azonban nincsenek szobrok, csak mozaikok, festett képek és ikonok vannak. Nagyon fontos látni, hogy az ikon nemcsak ábrázolni akar, hanem igazából a „mennyországra mutató ablak”. Tehát az ikonnak az a feladata, hogy emelje fel a szívet és tanítson, mint festett teológia.

Makláry Ákos elmondta, a hittanos gyerekekkel megfejteni, hogy mit is jelentenek a feliratok, az ábrázolási módok, egy olyan felfedezés, ami sokkal plasztikusabb és élményszerűbb, minthogyha szóban hangzana el a hittan. Ha fiatal látja egy képen megfestve azt a hitigazságot, amit kibontani egy fantasztikus kaland. Az ember szíve örül annak, hogy él, amit az ősök 500 éve, 1000, 1500 éve tettek és műveltek, és ezt jó megmutatni.

Berta Kata
Képek: Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata