Bicskén az egyházközségi Karitászcsoport Őrangyal Klubot indított a fogyatékkal élő fiatalok és az őket támogató egészséges társaik részére. A klub háziasszonya Szarka Istvánné Ildikó, karitász önkéntes, aki mellesleg Bicskei Egységes Művelődési Központ és Könyvtár munkatársa is. A klub bicskei „megálmodója”, Sági Ferencné önkéntes karitászvezető aki nyáron a Gyulafehérvári Egyházmegyei Karitásznál járva „leste el” ennek a programnak a mintáját.
Az első klubfoglalkozást Varga Imre plébános atya nyitotta meg, elmondta a klub létrejöttének történetét, és kiemelte a keresztény felebaráti szeretet, valamint a kapott talentumokkal való gazdálkodás szükségességét.
Jelen volt a nyitó alkalmon Tesseli Zoltán polgármester úr is, aki azon túl, hogy üdvözölte a helyi Karitász kezdeményezését, támogatja is, hiszen a Művelődési Központ megfelelő termét a klubfoglalkozások idejére térítésmentesen kapja meg a Karitászcsoport.
Az első foglalkozást Balla Hajnal gyógypedagógus irányításával töltötték igen jó hangulatban a fiatalok és a szüleik. Többen jól ismerték már egymást, és nagyon örültek az újabb találkozásnak a gyógypedagógusokkal is. Egy születésnapos fiatal is volt, aki nagy örömmel fogadta a köszöntést.
A kis közösség kézműveskedéssel, ősz lévén dísztökfestéssel, valamint ragasztott technikával, őrölt termésekből szeretetfa készítéssel foglalatoskodott. A szeretetfán a fiatalok nevei is olvashatók.
Az Őrangyal klubot támogatta a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász rajzeszközökkel, a Simon Könyvesbolt, valamint a Randevú Cukrászda, aki finom süteményekkel, tortákkal örvendeztette meg a résztvevőket
A foglalkozások minden hónap harmadik szerdáján 16 óra 30-tól 18 óra 30-ig tartanak.
Nagy Lajosné
Alba Caritas
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk