"Szeretettel szegényeinkért"

2005. 11. 03.

 

Spányi Antal székesfehérvári püspök ezzel a gondolattal programot hirdet meg és összefogásra bíztat minden jószándékú embert és erőt a körülöttünk élő szegények megsegítésére.

 

a püspök beszél

1)
Sokat beszélünk és teszünk távolban élő, ismeretlen bajbajutott embertársainkért, akik természeti katasztrófák, vagy háborúk áldozataivá váltak. Talán minél távolabb vannak tőlünk annál gyorsabb és nagyobb segítségnyújtásunk. A program szeretné ráirányítani a figyelmet azokra a szegényekre, elesett, bajbajutott embertársainkra, akik környezetünkben élnek, akik – nem megfeledkezve a távol élőkről - elsődlegesen rászorulnának a mi segítségünkre. A saját ismeretségi körünkben kell felismernünk őket, és személyes segítség nyújtással, támogatással könnyíteni helyzetükön, ahogyan tette ezt Árpádházi Szent Erzsébet a maga korában.

2)
A program meghívás szeretne lenni minden jószándékú ember, intézmény, szervezet felé. Szeretne minél több embert bevonni a szegények meglátására és megsegítésére. Együttműködésre bíztat nem „kampányszerűen”, nem csak látható és intézményesített módon, hanem az azonos lelkülettel való cselekvés szintjén.

3)
Minden embernek és intézménynek a maga módja szerint, öntevékenyen lehetne nagyobb figyelemmel fordulni mindennapjaink szegényei felé. A médián keresztül közzé téve a segítségnyújtás különböző formáit egymás számára is újabb lehetőségeket tárnánk fel a szegények szeretetére.

4)
A kereszténység 2000 év óta ezt az utat járja, és a szegények iránti szeretet útját szeretné felkínálni. Adventi, karácsonyi készületünkben megújult cselekvésformát ajánl, amely növeli a társadalom szolidaritását, erősíti a személyes kapcsolatokat, megadva az egymással való törődés örömét.

 

                      

 

                      

 

 

Katolikus egyházunk a következő intézményesített formákat tudja felajánlani a segítségnyújtáshoz:

 

EGYHÁZMEGYEI KARITÁSZ
Alba Caritas Hungarica Alapítvány
Számlaszám: OTP 11736116-20151115


MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT
Székesfehérvári Csoportja
Számlaszám: 10200232-29375242-00000000

 

A székesfehérvári katolikus oktatási intézményeinkben programokat indítunk, melyek ráirányítják a fiatalok figyelmét a körülöttük élő szegényekre, és gyakorlatban bevonják őket a szegények megsegítésének szolgálatába.

 


 

Kapcsolódó oldal: 2005-ös adventi események az Ünnepkörök oldalon

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk