2008 - a Biblia Éve

2008. 01. 01. |

 

A 2008-as esztendő a Biblia éve lesz. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ebből az alkalomból a következő körlevelet adta ki, melyet január elsején olvastak föl templomainkban:  2008januarkorlevel.pdf

 

Biblia éve logó

A Biblia Évének jelmondata:

Boldog, aki olvassa.
Jel 1,3

A Biblia Éve hálaadás, családi ünnep, tanúságtétel és az egység szolgálata.

A Biblia Éve egyházmegyei megnyitása 2008. január 19-én lesz.

A következő írás a Szent István Városa 2007. decemberi számában jelent meg:

A történelmi keresztény egyházak közösen úgy határoztak, hogy a 2008-as esztendőt a Biblia évének nyilvánítják, hogy ezzel is népszerűsítsék a Szentírást és annak kulturális értékeit. Ugyanakkor a kezdeményezés másik kiemelt célja, hogy a Könyvek Könyvét ne csupán kultúrtörténeti értékként mutassa be, hanem annak olvasását, az evangélium megismerését is előmozdítsa. A Biblia évéhez kötődően Német László püspökkari titkár három kiemelt rendezvényre hívta fel a figyelmet: 2008 októberében a három történelmi egyház közös kiállítást tervez az Országos Széchényi Könyvtárban a magyar szentírásfordítása és bibliakiadás történetéről. A tervek között szerepel még egy bibliai ihletésű művekből álló hangverseny a Művészetek Palotájában, és egy – szintén a három történelmi egyház közös szervezésében megvalósuló – tudományos konferencia 2008 júniusában Esztergomban.

 

 

A Biblia Éve: hálaadás

Isten népe tiszta szívből hálát ad Istennek a Szentírásért, azért, hogy Isten emberi szavakban is kifejezte irántunk való szeretetét, megmutatta életünk értelmét, elmondta, hogyan érdemes élnünk, hogyan válhatunk igazán értékes emberekké, hogyan járulhatunk hozzá egy új, szeretetre épülő közösség, „ország” felépítéséhez. A zsidóság ős-idők óta évente megtartja a Törvény Öröme (Szimchat Thóra) ünnepét, hálát adva a Tóráért, a sínai kinyilatkoztatásért, a kapott isteni törvényekért. Nekünk keresztényeknek sokkal több okunk van az örömre és ünneplésre, hiszen mi sokkal többet kaptunk Jézus tanítása , az evangéliumok által!

A Biblia Éve: családi ünnep

A Szentírás közös kincsünk, az Egyházé, a helyi egyházé, az egyházmegyéé, a plébániai közösségé, a lelkiségi csoportoké, a családé – egyszóval: a krisztusi szeretet által teremtett és áthatott közösségeké. A közösségek, családok megünneplik a számukra fontos évfordulókat, eseményeket – a krisztusi közösségnek jó oka van arra, hogy ünnepi díszbe öltözve örvendjen a Bibliának, a közösség életét alapvetően meghatározó isteni ajándékának.

A Biblia Éve: tanúságtétel

Emberi vonás, hogy amit fontosnak, értékesnek tartunk, azzal eldicsekszünk mások előtt. Van, aki a vagyonával dicsekszik, van aki a fizikai erejével vagy a tudásával. Mi a Bibliával dicsekszünk ország-világ előtt. Azzal, hogy számunkra milyen fontos ez, milyen jó, hogy kaptuk, olvashatjuk, milyen fényt és biztonságot jelent számunkra. Ez a tanúságtétel egyben hívás és bátorítás is mások számára, akik eddig másfelé keresték életük boldogságát.

A Biblia Éve: az egység szolgálata

Mi, katolikusok, elfogadtuk Istentől a Biblia egészét. De annak nagy része nem csak a mi Szentírásunk, hanem a zsidóké is, és a többi keresztény testvérünké is. Méltó tehát, hogy ünnepünk, hálaadásunk és tanúságtételünk velük közös legyen, hiszen ők is részesülnek Isten e nagy ajándékából. A közös hálaadás és ünnep pedig erősíteni fog bennünket és közöttünk az összetartozás, a testvériség tudatát, érzékelést és növekedést.

Tarjányi Béla


 Jobb a szívben tartani a Bibliát, mint a könyvespolcon.
C. H. Spurgeon




 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk