25 éves a budakeszi Prohászka Ottokár Gimnázium - beszámoló

2016. 10. 14. | | 2016. 10. 17.

 

 

Elkötelezettséggel és hittel élni – 25. jubileumát ünnepelte a budakeszi Prohászka Ottokár Gimnázium

2016.10.14. - Püspöki szentmisével kezdődő ünnepséggel adtak hálát a budakeszi Prohászka Ottokár Gimnáziumban, az iskola fennállásának 25. évfordulója alkalmából. Az eseményen jelen voltak helyi közéleti vezetők, a fenntartó Székesfehérvári Egyházmegye iskoláinak képviselői, a gimnázium pedagógusai, dolgozói, az intézményben tanuló több száz diák és számos támogató.

A szentmise elején a tanárok és diákok nevében köszöntötték Spányi Antal megyés püspököt, amelyet Filó Kristóf iskolabiztos, plébános köszöntője követett. Beszédében megemlékezett elődjéről, Dr. Németh László plébánosról is, aki annak idején sokat tett az iskola megalapításáért.

A megyés püspök köszöntőjében hálát adott az elmúlt 25 év kegyelmeiért az intézmény életében és azért, hogy együtt, egy szívvel és egy lélekkel fohászkodhat az iskola közössége a jó Istenhez.  „Isten sok kegyelemmel áraszt el bennünket, nap, mint nap. Ajándékot kaptunk és ezt becsülni kell, felismerni, hogy a lehető legjobban tudjuk azt az életben használni.” - emelte ki a püspök.

A főpásztor szentbeszédében azt hangsúlyozta, fontos az igaz keresztény értékek megtartása ebben a személytelen világban, ahol csak a jelen a lényeges, és a kényelem. Nem számítanak sem a gyökerek, sem az alapvető emberi értékek. A jeles évforduló alkalmas arra, hogy megálljunk és elgondolkodjunk a történteken. Sok fiatal végzett itt kiváló eredménnyel, de nem csak a jó jegyek, a bizonyítvány, a kiemelkedő versenyeredmények a lényegesek. Fontos a jó nevelés, a helyes keresztény értékek, az iskola szellemisége. Ez mind szükséges ahhoz, hogy később helyt tudjunk állni az életben. „Prohászka Ottokár csodálatos ember, csodálatos tanító volt, egy világító csillag. Isten lobogó fáklyája, aki mindenét odaadva küzdött a keresztény értékek megtartásáért.” – mondta a főpásztor majd hozzátette. „A 25 év alatt sokat gazdagodtunk lélekben és sok újítás történt az intézményben. „Legyen hála ezért Istennek, hogy mellettünk állt a nehézségek idején is és legyen hála a kapott tehetségért, az ünnepért, a tanárokért. ... Küldetésünk van, feladatunk, amelyet az országot szolgálva teljesítenünk kell. Fontos, hogy amit kaptunk, abból semmi el ne vesszen és az ünnep után megtaláljuk a helyünk az életben. Így leszünk olyan emberré, amilyennek az Úr elképzelt bennünket.” - zárta beszédét a főpásztor.

A szentmise után Török Csaba igazgató Prohászka Ottokár gondolatait idézve köszöntötte a jelenlévőket:„Egy a szükséges tehát, tiszta, szép, nemes, Istent szerető lélek.” Majd felolvasta Kőrösiné dr. Merkl Hilda volt igazgató asszony sorait, aki hivatalos külföldi tartózkodása miatt nem lehetett jelen az ünneplőkkel. Török Csaba hálával beszélt a kezdetekről, amikor a keresztény értékekben elkötelezett, hívő családok nagy örömére megnyithatta kapuit a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium. Kiemelte, hogy a „Prohászka Család” tagjai a nagy püspök nyomán csak elkötelezettséggel és hittel élve tartozhatnak Krisztus egyházához. „Hálával emlékezzünk meg a múltról, szenvedélyesen éljük a jelent és nyíljunk meg a jövő előtt.” – zárta beszédét Szent II. János Pál pápa gondolataival az igazgató.

Az ünnepség végén tartották meg a 2016-os Prohászka pályázat díjkiosztóját majd az intézményvezető átadta a vendégeknek a gimnázium jubileumi kiadványát. Az ünnepen a diákok verses-zenés műsora mellett Jakab Ildikó operaénekesnő előadásában felhangzott Gounod Ave Maria-ja. Levetítésre kerültek életképek a gimnázium mindennapjairól.

KSchN-BPK
Nagy Bertalan és Borda Mihály
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk