Az Egyházmegyei Hivatal aktuális tájékoztatása és járványügyi intézkedései.
Frissítve: 2021.02.22.
2021. A Szent Imre Általános Iskola és Óvoda várja az iskolába készülő nagycsoportos óvodások szüleit, a vírushelyzet miatt korlátozottabb lehetőségek között. Ezért a foglalkozások előzetes regisztrációval látogathatók. Maszk viselése elengedhetetlen.
2021.02.28. - A Hitünk és Életünk műsora adására 2021. február 28-án vasárnap kerül sor, az ismétlést pedig március 3-án is láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
2021.03.04. - Minden hónap első csütörtökén a város egy meghatározott, havonta változó templomában közös szentóra, szentmise.
2021.02.23. - Az elmúlt esztendőben a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést éppen megkezdtük, de a vírus elleni védekezés miatt a templomaink bezártak, így csak részben tudtuk megvalósítani.
2021.02.23. – Állami és egyházi támogatással megnyílt a lehetőség a fehérvári királycsontok további azonosítására.
2021.02.22. - A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2020 szeptember-4 én kiadott 1760/ 2020-as számú rendelkezései, valamint az ahhoz kapcsolódó egyházmegyei rendelkezések továbbra is érvényben vannak.
2021.02.23. - Immár 10. éve, hogy az érdi római katolikus plébániák karitászcsoportjai és más vallási felekezetek összefogásával nehéz sorsú emberek részére meleg ételt osztunk a téli időszakban.
2021.02.22. - Spányi Antal püspök az idei böjti időben arra hívja fel a figyelmet, hogy a böjtöléssel felszabadíthatjuk életünket mindattól, ami megterhel és átélhetjük a békét, a megújulást a szeretetben.

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk