2023.11.30. – Schattman Ferenc: Jézus 33 tanítványa – Papi életutak a 20. század második feléből című könyvének bemutatója lesz a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2023.12.01. - A Helyőrségi Zenekar hagyományos adventi koncertje ismét megrendezésre kerül a Bazilikában. Köszöntőt mond Spányi Antal püspök.
2023.12.02. - Délelőtt kinyitja kapuit a Püspöki Palota, délután meggyújtják az első adventi gyertyát a püspökség koszorúján. Ekkor áldják meg a családok adventi gyertyáját is.
2023.11.28. - A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban volt az Egyházmegyei Pasztorális Tanács őszi ülése.
2023.11.24. - A Katolikus Karitász minden évben meghirdeti adventi adománygyűjtését. Tárjuk ki a szívünket és adjunk belőle egy darabot azoknak, akiknek szüksége van rá! Ezt szeretné a szervezet kifejezni a segélyprogram elnevezésével is.
2023.11.24. - Bemutatták a 2023-as Fehérvári Advent programjait a Székesfehérvári Püspökségen. A Székesfehérvári Püspökség és Székesfehérvár Önkormányzata ebben az esztendőben is közösen ajándékozzák meg adventi programokkal a fehérváriakat.
2023.11.24. – Megemlékeztek a fehérvári bazilika felszentelésének évfordulójáról és megünnepelték az újonnan végzett lelkipásztori munkatársak szolgálatba lépését.
2023.11.26 - A várakozás része a beteljesülésnek. Az ünnepekhez hozzátartozik a rákészülés, a lelkileg való előkészülés is. Karácsonyt megelőzi advent.
2023.11.26. - A Szentatya, Ferenc pápa üzenete a XXXVIII. Ifjúsági Világnapra, a 2023-as lisszaboni ifjúsági világtalálkozó után.