A Magyar Népmese Napja Alsószentivánon - beszámoló

2019. 09. 30. | | 2019. 10. 02.

 



2019. szeptember 30. – Évek óta hagyományunk, hogy megrendezzük hagyományos mesedélutánunkat, s idén is így tettünk, Pribék Erika tanító néni vezetése mellett. Szeptember 30., a magyar népmese napja nem véletlenül került kiválasztásra éppen erre az időpontra. Ez a nap egyben Benedek Elek születésnapja is, így őrá is emlékeztünk. A tavalyi évhez hasonlóan idén is meghívtuk a járási iskolák mellett fenntartónk, a Székesfehérvári Egyházmegye iskoláit. Ismét sokan éltek a lehetőséggel, így szép létszámú versenyző érkezett, 14 csapat, 56 diák mérhette össze tudását a vetélkedő keretében. A legtöbb csapat, nevezetesen négy, az érdi Marianum Általános Iskola és Gimnáziumból érkezett, de megtisztelték rendezvényünket többek között móri, ráckevei, tatabányai, sárbogárdi és sárkeresztúri versenyzők is. Nagy örömmel fogadtuk a nagykarácsonyi és a lajoskomáromi iskolák csapatait is, akik 2019. szeptember 1-től a székesfehérvári egyházmegye fenntartásában működnek, így végre nem vagyunk egyedüli katolikus iskola a mezőföldi kerületben.

Gyönyörű időben, Kiss Attila igazgató úr megnyitóját követően Helter István atya által vezetett imával köszöntük meg a jó Istennek, hogy ismét együtt lehetünk.

7 feladat, többek közt szövegkiegészítő A banya című mese alapján, totó Vas Laci történetéből, párkereső, titkos kóddal írt mesekönyvcímek, rajzkészítés és boszorkányugrás  várt a versenyzőkre, vagyis változatos kihívások megoldásával ünnepeltük meg a népmese napját, melynek végére így a résztvevők igazi hétpróbás hősökké váltak.

A mesebeli hangulatot egy vénséges vén banya is megidézte a versenyzőknek, aki a végére fiatal királylánnyá változott.

A nap végén egy kis vendéglátásban is részesültek a csapatok, amelyhez az alapanyagokat a Polgármesteri Hivatal biztosította, sőt a szakács is maga Husvéth Imre polgármester úr volt. Majd a versenyzők végül átvehették kiérdemelt jutalmukat Szalma István EKIF elnök úrtól, aki fenntartónk részéről tisztelte meg mai rendezvényünket: egyéni, névre szóló emléklapot, fából készített könyvjelzőt, illetve a helyezettek még egy-egy jutalomkönyvet is.

Gratulálunk az érdi Marianum iskolának, mivel az első helyezett „Egyszer volt, hol nem volt", a második „Csillagszemű lányok" és a harmadik „Itt a vége, fuss el véle" csapat is tőlük érkezett. Rajtuk kívül természetesen jár a dicséret minden csapatnak, mivel lelkesen szerepeltek, és jól felkészültek a versenyre. Minden gyereknek gratulálunk, nagyon ügyesek voltak, amit a szoros verseny is bizonyít, ahol egyébként helyezéstől függetlenül mindenki nyert: azon túl, hogy ajándék nélkül egy tanuló sem távozott, a közös délután élményét, ahol a gyerekek rengeteget mosolyogtak, nem lehet pénzen megvenni.

Minden vendégünknek köszönjük a részvételt, de köszönet illeti a felkészítő pedagógusokat, a verseny megszervezéséért Pribék Erika tanító nénit, a lebonyolításért az alsószentiváni iskola pedagógusait és a zsűri tagjait.

Gratulálunk mindenkinek, jövőre ismét szeretettel várunk benneteket!

Szöveg: Kiss Attila
Képek: Kanyóné Somogyi Tünde és Kiss Attila

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk