Viliam Judak nyitrai püspök és papjai látogattak el Székesfehérvárra
2023.04.12. – A nyitrai egyházmegye püspökének és papjainak húsvét utáni hagyományos zarándoklata idén Pannonhalma, Győr és Tihany mellett Székesfehérvárra vezetett. Spányi Antal püspök baráti szeretettel fogadta Viliam Judak megyés püspököt és papjait, akik elsőként abba a templomba látogattak el, ahol Nyitra szülötte, Prohászka Ottokár püspök sírja áll. Majd megtekintették a közelmúltban teljesen megújított fehérvári Székesegyházat és ezt követően a Püspöki Palotát.
A látogatáson a szlovák és magyar ajkú papok Spányi Antal püspököt az egyházmegye pasztorális életéről, a papság helyzetéről, a hívek hitéletéről és a Prohászka Imaszövetségről kérdezték. A nyitrai egyházmegye nevében Peter Čiernik, Blesovce plébánosa adta át ajándékul saját alkotását, a szőgyéni templom Szent István ábrázolásának másolatát. „Nagy öröm számomra, hogy a nyitrai egyházmegyével majd két évtizede elindult testvéri kapcsolat ott él szeretetben, a közös hitben, az összetartozásban minden találkozásunk alkalmával. Ez élt Prohászka szívében is, aki együtt tudta szeretni a szlovákot és magyart és mindenféle nemzetet, akik hallgatták szavát, akiknek Isten igéjét, az örömhírt hirdette.”
A nyitrai püspökségnek is nagyon sokat jelent Prohászka Ottokár személye. – mondta el a szlovák főpásztor. Nagyon fontos üzenete van az Ő szolgálatának, az Ő hitének. Bár ma az országhatárok könnyen átjárhatók, de a nemzetek között a hit, a kereszténység kapcsán sosem léteztek határok. Ezt hirdette, ebben járt elöl Prohászka, akinek beszédei, könyvei, mai is gazdagítják a híveket, az egész kereszténységet.
Viliam Judak püspökkel és papjaival régi jó kapcsolatot ápol Spányi Antal püspök, aki ugyancsak papjaival és híveivel többször járt Nyitrán, hogy tiszteletüket tegyék a püspök emléke előtt szülővárosában is. Felejthetetlen emlék maradt a 2006-os látogatás, amikor 2 ezren zarándokoltak a Székesfehérvári Egyházmegyéből a Prohászka emlékév kiemelkedő eseményeként keresztelésének helyszínéhez. Viszonozva a látogatást 2011-ben Judak püspök Székesfehérváron mutatott be koncelebrált szentmisét Prohászka születésének évfordulóján. Beszédében a két nemzet közti Hídnak, a béke emberének nevezte a nagy püspököt.
Berta Kata
Fényképeket készítette Körtvélyes Tivadar
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk