A székesfehérvári karitászközpont szervezésében a székesfehérvári egyházmegye valamennyi plébániájáról érkeztek karitászmunkatársak Fehérvárra, hogy az éves találkozón kicseréljék tapasztalataikat az elmúlt évről és megismerjék az idei, még hátralévő karitászakciókat. A hagyományoknak megfelelően Spányi Antal megyés püspök, a Katolikus Karitász püspök-elnöke tartott szentmisét az önkénteseknek a belváros szívében a Barátok templomában.
„Sok olyan probléma van, amelyet helyben kell megoldani, amelyek valójában kisebb gondok, de mégis egy családnak, egy embernek az életében meghatározók lehetnek. A plébánián működő önkéntes munkatársak életükkel bizonyítják, nemcsak szavakkal szeretik embertársukat, hanem tesznek értük, áldozatot tudnak hozni „.- mondta beszédében a főpásztor. Aki az emberek szolgálatát vállalja annak sok örömben, sok megható élményben van része, de azt is megtapasztalja, hogy ez a munka fárasztó és nehéz. Hordozza a másik ember terheit, miközben a saját nehézségeivel is szembe kell néznie. „Ezért is van szükség arra, hogy időről időre, akár ilyen találkozókon megosszák az önkéntesek, ezeket a nehézségeket, érezzék, hogy nincsenek egyedül, hogy fontos, amit csinálnak és megbecsülés övezi munkájukat. Akik hétről hétre segítik az elesetteket, nem csak az Isten szemében, hanem egymást közt érezzék tevékeny szeretetük elismerését.” – hangzott el a beszédben.
A karitász találkozó a megyés főpásztor buzdításával folytatódott a Szent István Művelődési Házban. Majd Nagy Lajosné karitászigazgató beszélt az elmúlt év eredményiről. „Kimagaslóan sok adminisztrációt és szervezést igénylő, főként élelmiszerakciók lebonyolítását, az egyházmegyében sikeresen teljesítették a karitász munkatársak. Külön köszönetet érdemelnek, akik részt vettek ebben, hisz az adományok eljuttatása minden eddiginél több munkát és anyagi hozzájárulást kívánt a karitászcsoportoktól és személyesen az önkéntesektől is. A jövőben ezek az országos akciók folytatódnak, a helyi igények összehangolásával ebben az évben több adományakcióval tudják támogatni a segítségre szorulókat.” – mondta el az igazgatónő.
A találkozó végén a karitász munkatársaknak még lehetőségük volt önkéntes munkájukkal kapcsolatos kérdéseket feltenni, információkat kérni a karitászközpont vezetőjétől. Sokan mondtak köszönetet azért, hogy az emberek szolgálatában végzett tevékenységükhöz sok új szempontot és nem utolsó sorban komoly lelki megerősítést kaptak.
BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk