A VIII. Újszövetség Maraton a székesfehérvári Vörösmarty Színházban - beszámoló

2019. 11. 15. | | 2019. 11. 15.

 

 

Egyszerre hangzik el a négy evangélium a Teátrumban – A VIII. Újszövetség Maraton a székesfehérvári Vörösmarty Színházban

2019.11.15. – Különleges adventi eseményre hívta meg a Vörösmarty Színház – a város hívő közösségeinek elöljáróival együtt – Székesfehérvár polgárait a sajtó nyilvánossága előtt. December 1-jén, 14 órakor megújult formában veszi kezdetét az immár nyolcadik alkalommal megszervezett Újszövetség Maraton.

December első adventi vasárnapján ismét lehetőség lesz a világ egyik legnagyobb szellemi-lelki kincsének, a Bibliának a közvetítésére. Az előző évekhez képest a program rövidebb, de egyben koncentráltabb, személyesebb és családiasabb lesz. Önkéntes jelentkezők olvashatnak fel a Vörösmarty Színház nagyszínpadán a négy evangélista könyvéből összeállított, Jézus életét átfogóan bemutató evangéliumi részleteket. Idén nemcsak a felolvasás, de a hallgatás is élményforrás lesz – tudtuk meg Szikora János igazgatótól, aki arról is tájékoztatott, hogy  idén a Biblia Maratonhoz kapcsolódóan rajzpályázatot hirdettek meg általános és középiskolákban. Az alkotásokkal Jézus életének legfontosabb eseményeit illusztrálják majd a felolvasás ideje alatt. Az országosan is egyedülálló programon közreműködnek a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium diákjai is.

A VIII. Újszövetség Maraton részleteit az egyházi vezetőkkel egyeztetve állították össze. Spányi Antal megyés püspök a sajtótájékoztatón megköszönte Szikora Jánosnak, hogy hűségesen megvalósítja eredeti terveit fehérvári igazgatósága alatt, és 7 éve megszólalhat a Biblia a fehérvári teátrumban. Ez a program mindenképpen gazdagítja az itt élő emberek életét, és megérint mindenkit az adventi készület időszakában – mondta a főpásztor.

Fehér Károly ny. evangélikus lelkész, esperes is köszönetét fejezte ki, hogy a Színház az evangélium elhangzásával egy olyan ügyet szolgál, amely az egész világnak és minden közösségnek szól. Krisztus életeseményei és szavainak elhangzása tágabbra nyitja majd a kapukat az emberek lelkében.

Szász Zoltán református lelkész a tájékoztatón egy mondással kezdte beszédét: Isten Igéje nem ünnepi torta, hanem mindennapi kenyér. Bár az esemény ünnepnek számít, de a Thália templomában felolvasott Isten szava elvetett mag, amely minden ember szívébe eljuthat, és felnőve gyümölcsöt terem. Ebben a 4 órában a fehérvári templomok hívő közösségéhez tartozó és vagy azokhoz nem kötődő polgárok egyben szemlélhetik majd Jézus életének általunk ismert eseményeit, amely a mai rohanó, „szelfi”-világban, szinte sosem válik lehetővé.

A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy december 1-jén 14 órától a gyerekeket Kerkay Rita és Varga Lili színművésznők várják, kézműves foglalkozással és Betlehem készítéssel. A különleges adventi eseményre a színház honlapján, a www.vorosmartyszinhaz.hu oldalon november 19-től jelentkezhet bárki. Várják családok, baráti közösségek bejelentkezését is a felolvasásra, hogy elhangozzék az Élet Könyve a karácsonyi készület jegyében.

Berta Kata
Kép Somogyi Tamás

Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 

Kapcsolódó videóanyag

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk