Egyházmegyei Ki Mit Tud döntője - beszámoló

2013. 05. 18. | | frissítve 2013. 06. 06.

 

 

A tehetségkutató show-műsorok az egész világon arra szolgálnak, hogy a fiatalabb, esetleg idősebb ének- és tánctehetségeket sztárrá alakítsák, akikért milliók rajonganak, akik stílusukkal, egyéniségükkel sztárokká válhatnak. Magyarországon a tehetségkutatókat nem az utóbbi 10 évben találták fel, hanem már a ’60-as évek elejétől kezdve sugározta a Magyar Televízió a ’90-es évek közepéig a Ki Mit Tud? és a Táncdalfesztiválokat, a mai adaptációk előfutárait. De vajon az utóbbi időben igencsak megszaporodott tehetséget kutató műsorok, tényleg arra szolgálnak-e, amire eredetileg hivatottak?

A székesfehérvári Szent István Művelődési Ház a fehérvári egyházmegye területén élőknek Ki mit tud vetélkedőt hirdetett, egy olyan versenyt, amelynek középpontjában az Istentől kapott tehetség áll. Így lehetőség nyílt a hitből fakadó, szeretettel átadott művészi produkciók bemutatására. Különböző művészeti ágakban: ének-egyházi ének, népdal-népzene, néptánc-tánc, valamint vers és próza, hangszeres zene, színdarab és keresztény pop-rock zene műfajban jelentkezhettek külön kategóriában a tizennégy év alattiak, a tizennégy év felettiek.

Az első egyházmegyei Ki Mit Tud-on 10 művészeti ágban mutatkozhattak be a jelentkezők. A szakmai zsűri egyaránt magas színvonalúnak ítélte a produkciókat, nem osztott díjakat. A tehetséges fiatalok és az idősebbek is egyaránt nyertesei voltak a rendezvénynek.

A Szent István Művelődési Házban megrendezett versenyről nem túlzás azt mondani az ilyen, és hasonló rendezvények tartják életben és viszik tovább a hagyományos magyar kultúrát és építik a hidat, a fiatalok és az idősebb nemzedék között. Az első alkalommal meghirdetésre kerülő vetélkedő a jelentkezők és a támogatók számát tekintve is sikeresnek mondható. A rendezvény különlegessége volt, hogy családok is felléphettek, de  az egész verseny alatt a hangulat is családias és jókedvű volt.

BPK
Videó: Gersztheimer Zsolt

 


 

Kapcsolódó írások:

 

Kapcsolódó videóanyag

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk