2015. április 18. - A Kaszap István emlékév eseményeként a székesfehérvári egyházmegye minden területéről érkeztek ministránsok a székvárosba, hogy együtt töltsenek el egy programokban gazdag lelkinapot.
A Kaszap István tiszteletére meghirdetett emlékévben, a hitvalló kispap sírját őrző Prohászka emléktemplomban kezdődött a székesfehérvári egyházmegye idei ministránstalálkozója. A programokban gazdag napra mintegy 150 ministráns érkezett - az egyházmegye minden területéről - kísérőkkel, hitoktatókkal, plébánosokkal, akiket Szilágyi Szabolcs helyettes-plébános, a lelkinap fő szervezője köszöntött.
Spányi Antal megyés püspök a találkozót megnyitó szentmisében személyes hangú tanúságtételben beszélt saját ministráns élményeiről. Miként határozta meg végleges döntését a papi hivatás mellett, hogy az oltárszolgálatban, az Egyház liturgiájában megtapasztalhatta Isten jelenlétét. Beszédében arra is kitért, a ministránsnak tudnia kell, hogy nemcsak a templomban, hanem mindenhol ott van Úr. Ebben Kaszap István követendő példa számunkra, aki bármit tett otthon, az iskolában vagy a barátai között, mindig Isten jelenlétében élt.
A szentmise után közös imára hívták a jelenlevőket, majd izgalmas és fordulatos várostörténeti vetélkedőre került sor. A közös ebéd után interaktív játékok, film és előadások várták a találkozó résztvevőit. Miklós Zalán plébános arról beszélt milyen szerepet tölt be a ministráns az egyházközség életében, Bertáné P. Kata pedig, Kaszap István életeseményei és a fiatalok élethelyzete közötti párhuzamokat mutatta be.
Az egyházmegyei ministránstalálkozó szervezői valóban tartalmas, élménygazdag lelkinapban gondolkodtak. Az esemény egyik legnagyobb értéke volt az a közösségformáló erő, amely a távoli régiókban élő ministránsokat is összekovácsolta.
BPK
Fényképek Horváth Tamás és Somogyi Tamás (videó)
Videó: Somogyi Tamás és BPK
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk