Élni Teljesen Jó

2023. 11. 18. | | 2023. 05. 30.



2023.11.18. - Az MKPK Családügyi Bizottságának támogatásával, a Székesfehérvári Egyházmegye szervezésében Élni TELJESEN Jó címmel országos életvédelmi napra hívnak mindenkit korosztálytól és életállapottól függetlenül. A program 2023. november 18-án, szombaton kerül megrendezésre Székesfehérvár belvárosában. Neves előadók részvételével kerekasztal-beszélgetések, tanúságtételek, workshopok várják a felnőtteket és középiskolásokat, míg az általános iskolásoknak a cserkészek készülnek programmal, a legkisebbeket pedig kézműveskedés, bábelőadás, mese, játék várja.

A program ingyenes!
 .
Az Élni Teljesen Jó napon 9-16 óra között a felnőttek, óvodások, általános iskolások számára a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház különböző termeiben lesz program, míg a középiskolás korosztály programjainak a Ciszterci Szent István Gimnázium ad helyet.

A nap programja 16 órakor közös szentmisével zárul a Bazilikában.

Hogy mivel fogja gazdagítani a résztvevőket a nap? A felnőtt program a családtervezés, hivatás, és a közösségek megtartó erejének témáin keresztül tanuságtételek és kerekasztalbeszélgetések, standok útján mutatja be, hogy habár az életben vannak krízisek, ha az ember megtalálja azt a helyes utat, amire Isten hívja, akkor bizonyos kríziseket el tud kerülni, másokat pedig úgy tud megélni, hogy gyümölcsöt fog számára és környezete számára teremni.

Az óvodáskorúakat bábjátékkal, mesével és játékokkal hozzuk közelebb a témához. Az általános iskolás korosztályt a cserkészek várják a témába vágó 10. cserkésztörvény köré épített foglalkozásokkal.

A középiskolás fiataloknak is színvonalas, nekik szóló programokkal készülünk. Ők olyan témákról fognak hallani, mint a hivatás, párválasztás, pornográfia, abortusz, önismeret, öngyilkosság, barátság, tisztaság, szenvedélybetegség és a workshopokon keresztül bemutatjuk számukra, hogy milyen krízisekbe kerülhet valaki, ha nem vigyáz és hogy Isten segítségével van azért onnan is kiút.
A nap egyik fő célkitűzése, hogy irányt mutassunk, kapaszkodót nyújtsunk a különböző élethelyzetek Isten szerint helyes megéléséhez.

Ha valakit épp nem érint egy téma, még nem biztos, hogy holnap őt magát, vagy a környezetéből valaki mást nem fog érinteni, és mint kereszténynek irányt kell tudnia mutatni ahhoz, hogy az örömhírt tovább tudjuk adni: Isten teljes és boldog életre hívott meg bennünket, ami már itt a földön elkezdődik, ha azon az úton járunk, amin Isten vezet bennünket!

További információ és regisztráció az Élni teljesen jó facebook oldalon:  www.facebook.com/elniteljesenjo 

Felnőttek programja:  eletvedo-nap-2023_felnottek_programja_jav.pdf (83 kB) 

Fiatalok programja:  eletvedo-nap-2023_fiatalok_programja_jav.pdf (123 kB)



 

Kapcsolódó hírek:



 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk