Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Felsőváros) - beszámoló

2010. 06. 03. |

 

Meghívjuk a székváros egyházközségeit minden hónap első csütörtökére a város egy meghatározott, havonta változó templomába közös szentórára, szentmisére. A júniusi imádságot a hívekkel megtelt felsővárosi  Szent Sebestyén templomban szentmisével kezdtük, melyet Spányi Antal megyés püspök koncelebrált a város papságával együtt.

 

szentmise

 

A főpásztor megköszönte a hívek és jószándékú emberek nagylelkű adományait, melyeket a rászorulóknak eddig gyűjtések során adtak; és kérte további készségüket, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére is támogassuk azokat a családokat, embereket, akik az utóbbi szélsőséges időjárás következtében nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Meghívta a híveket a város Úrnapi körmenetére, hogy ott közösen ünnepeljünk és jelenlétünkkel is tegyünk tanúságot Istenről az emberek előtt.

Nyárai H. István, felsővárosi plébános atya homíliájában rámutatott arra, hogy a ma embere gyakran vak a bűn természetére, ezért úgy érzi, hogy valamiféle jó dologtól tiltják el. Azonban Isten a bűntől azért óv bennünket, mert abban semmi jó nincs; a bűn rombol, és elszakítani akar Istentől. Formálódjunk bensőnkben úgy, hogy Istentől soha ne szakadjunk el, és Őhozzá mind erősebben kötődjünk.

A szentmise befejeztével fél órás szentségimádás következett, melyben Spányi Antal megköszönte Istennek az idén szemináriumba jelentkezőket, majd vezetésével imádságban vittük egyházmegyénket, hazánkat Isten elé és könyörögtünk papi hivatásokért.

Az imádság után a felsővárosi egyházközség lakói szeretetteljes agapéra látták vendégül a papokat és a megjelent híveket a plébánia épületében.

 

- Marian -

 


 

Korábbi év beszámolója:

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk