Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Szeminárium) - beszámoló

2010. 05. 06. |

 

szentségimádás - fotó: - Marian -

 

Meghívjuk a székváros egyházközségeit minden hónap első csütörtökére a város egy meghatározott, havonta változó templomába közös szentórára, szentmisére.

A májusi közös imádságot a hívekkel telt Szeminárium templomban szentmisével kezdtük, melyet Spányi Antal megyés püspök koncelebrált Takács Nándor nyugalmazott püspökkel, a város papságával és az otthonból érkező papokkal.

Horváth Imre, a szemináriumi templom igazgatója homíliájában beszélt a napjainkban is zajló, társadalomban végbement értékváltozásokról, fölhívta a fiatal szülők figyelmét arra, hogy a jövő generációjának hite, reménye függ nevelésüktől, átadott hitüktől. Mária égi közbenjárását kérte hazánkért és erre buzdította a híveket.

A szentmise befejeztével fél órás szentségimádás következett, melyben Spányi Antal vezetésével imádságban vittük egyházmegyénket, hazánkat Isten elé és könyörögtünk papi hivatásokért.

Minden hónapban más-más templomot keresünk fel a város papjaival és híveivel, hogy egymás hitén épülve közösen erősítsük meg Krisztus iránti hűségünket.

- Marian -

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár


< 2025. február >
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28    

 

 


 

 



 


 

 


  




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk