Fehérvár felkészült az Adventre - sajtótájékoztató - beszámoló

2014. 11. 24. | | frissítve 2014. 11. 25.

 

 

 

A Székesfehérvári Egyházmegye és Székesfehérvár városa közösen ajándékozzák meg adventi programokkal a Fehérváriakat és a városba látogatókat az adventi időszakban. A Püspöki Palotában a sajtó nyilvánossága előtt mutatták be az Adventi Udvar és a Fehérvári Karácsony eseményeit. Tizedik alkalommal nyitják meg a Püspökség udvarát, ahol jótékonysági és kézműves vásárral, családi és gyermekprogramokkal, valamint szombatonként ünnepi gyertyagyújtással várják az érdeklődőket. – ismertette Spányi Antal megyés püspök az ünnepváró lehetőségeket.

„Advent idején Karácsonyra, Krisztus születésére várunk, aki elhozza nekünk az eredeti Isten és ember kapcsolat lehetőségét. Az efölötti öröm az, ami betölti ilyenkor a szívünket, és keressük az alkalmat, hogy minél több embernek szerezzünk örömet, illetve örüljünk egymás örömének. Sokkal nagyobb boldogság adni, mint kapni, és látni a másik szívének, lelkének fejlődését. Ha jól készülünk az ünnepre, akkor tudjuk igazán megérteni karácsony értelmét, üzenetét.” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Spányi Antal megyés püspök.

„A Belvárosban két színpadon, a Magyar Király Szálló előtt és a Városház téren zajlanak majd a fellépések, rendeznek koncerteket a Városháza Dísztermében is, ismét felállítják a Betlehemet a Városháza udvarán, és lesznek kézműves foglalkozások a Hiemer-házban. Hétvégenként neves előadóművészek, helyi tehetséges fiatalok és ismert művészeti csoportok lépnek fel, lesznek interaktív karácsonyi gyermekelőadások, hétköznapokon pedig óvodások, iskolások adnak ünnepi műsort a Városház téren. Az adventi eseménysorozat november 29-én, szombaton a Vörösmarty Színházban rendezett III. Újszövetség Maratonnal, majd november 30-án, vasárnap este a Belváros ünnepi díszkivilágításának felkapcsolásával kezdődik.” -emelt ki néhány adventi eseményt Cser-Palkovics András polgármester.

„A városnak fontos, hogy közösségibb élménnyé tegye az adventi időszakot, saját keretei között gondoskodjon a felkészülésről, és tegye mindezt úgy, hogy minél többen eljöjjenek az ünnepi programokra. Fontos megadnunk a lehetőséget arra, hogy ki-ki a maga módján gondolja végig, mit is jelent számára valójában a Karácsony.” – mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester.

Rendkívüli lesz idén, hogy november 30-án, vasárnap 17.30 órakor a város polgármestere és a megyésfőpásztor egy kisgyermek „segítségével” együtt kapcsolják fel majd a város ünnepi díszkivilágítását és nyitják meg ünnepélyesen az adventi programokat és vásárt.

Az idei adventben nemcsak a Püspökség udvara öltözik ünneplőbe, hanem a homlokzata is. Smohay András az Egyházmegyei Múzeum igazgatója mutatta be a Püspökség adventi programjainak újdonságát, az adventi fényüzeneteket, a karácsonyi jókívánságok megjelenítését a Püspökség épületének falán. Ebben az évben nemcsak az adventi udvar lelki programjai segítik a felkészülést Jézus születésének bensőséges ünneplésére.” – mondta el az igazgató. „Régóta szerettük volna a Püspökség kertjében az Adventi Udvar hangulatát, csöndjét, azt a közkedvelt milliőt, amit sikerült megteremteni a városi zajból kivonva az embereket, az épületen kívül is megjeleníteni. Adventtel kapcsolatban, amit az Egyház 2000 éve hirdet a világnak, most vetített formában láthatják. Reméljük, ezzel minden városi polgárnak segítünk ráhangolódni arra, amire valójában készülünk.” - tette hozzá Smohay András.

Minden adventi hétköznap és hétvégén kb. du. 4 és 10 óra között, tehát a díszkivilágítás részeként láthatóak lesznek az üzenetek, amelyek különböző tematika szerint hétről hétre a liturgikus szövegeknek megfelelően fognak változni: a bizalom, a vigasztalás, az öröm és a remény jegyében. A másik meglepetés idén a karácsonyi jókívánságok, amelyeket szintén fényüzenetben jeleníthetnek meg azok, akik szeretteiket szeretnék meglepni, vagy akár egy jókívánságot küldeni az egész városnak, egy közösségnek. December 21-én 18.00 és 22.00 óra között lehetőséget biztosítanak saját karácsonyi jókívánságok, üzenetek megjelenítésére is a Palota homlokzatán. Az érdeklődők november 24-e és december 15-e között küldhetik el legfeljebb 160 karakteres üzenetüket, amely 12 másodpercig lesz majd látható. A szövegeket a szfvar.katolikus.hu/jokivansag portálra lehet eljuttatni, ahol 1000 üzenetet tudnak fogadni.

BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 

Plakát letöltése: 2014advent_plakat.pdf (161 kB)

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk