
Föld napi kirándulás a Szent Kristóf Ház támogatott lakhatásában élő fiatalokkal
2025.07.04. - A támogatott lakhatás szemléletét figyelembe véve és a lakók igényeit felmérve már kora tavasszal belekezdtünk a 3. Föld napi túra megszervezésébe. Terveinkben több helyszín is szerepelt, melyek közül egybehangzóan a budai Széchenyi-hegyre esett a választás. Sokat ötleteltek a fiatalok a helyszínekről, mivel szeretnének utazni, hol szeretnének ebédelni. Igény merült fel, hogy tartson velünk a támogatott lakhatás 2 csoportja is. Sajnos, az új házba történő beköltözés és sok feladat miatt, csak Tibi tudott hozzánk csatlakozni.
Google térkép és a menetrendek segítségével elkészítettük a kirándulás útvonalát. Pontról-pontra leírtuk kirándulás tervezetünket, figyelembe véve a változtatás jogát. Megbeszéltük, hogy Zoli tölti be az idegenvezető szerepét. Mindenki örömére május 7-én útra keltünk 11 különleges képességű fiatallal és 3 segítővel. A megbeszéltek szerint zónázó vonattal a Délibe, majd villamossal a Városmajorba mentünk, ahol a fogaskerekűre szálltunk fel. A Széchenyi-hegyen megnéztük a Gyermekvasutat, helyi térképeken tájékozódtunk. Sétát tettünk az erdőben, miközben megfigyeltük a növény-és állatvilágot. Megbeszéltük, hogyan óvjuk, védjük környezetünket. Roli és Lonci bemutatták a helyes szemételhelyezés szabályait.
A Széchenyi-hegyen eltöltött kirándulás után fogaskerekűre, majd villamosra ültünk és terveink szerint a Móricz Zsigmond körtéri McDonald’s-ban ebédeltünk. A jóízűen és pihentetően elfogyasztott ebéd után igény merült fel újabb helyszín felkeresésére. Megbeszéltünk a lehetőségeket, és a Feneketlen-tó körbejárására esett a választás. A természetmegfigyelés fontos volt a csapat számára. Jó érzés volt látni, ahogy komposztálót fedeztek fel a Fiatalok. A komposztálás folyamatáról Geri és Roli tartottak előadást. B. Balázs vezetésével megtekintettük a Budai Ciszterci Szent Imre templomot, ami lélekemelő volt. Újabb villamosozás után Vérmezőn tettünk meg egy kis sétát, majd a Déliből Székesfehérvárig vonatoztunk.
A kitűzött célokat felülteljesítve, élményekben gazdagon és annak tudatában, képes vagyok rá, meg tudom csinálni - nyugtázták Föld napi túrájukat a Fiatalok.
Pap Kata
Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász Szent Kristóf Ház
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk