Szeretettel köszöntöm nézőinket, vallási magazinunk mai adásában már a közelgő ünnepekre készülünk.
Először részt veszünk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett Hit Éve bezárásán a Bazilikában.
Krisztus Király ünnepe már adventre hangol minket. A névadóját ünneplő Almássy-telepi egyházközséggel ünnepelte az új liturgikus év kezdetét Spányi Antal megyés püspök.
Idén még több lelki készülést segítő programmal várja a látogatókat a Püspöki Palota gyönyörűen feldíszített udvara.
Advent kezdetén idén is megtartották az Újszövetség felolvasását a Vörösmarty Színházban, de most már kétszer annyi résztvevővel.
A hagyományoknak megfelelően idén is meghirdették a Betlehemi szép csillag kiállítást.
Végül a Szent István Művelődési Ház karácsonyváró programjaira hívjuk Önöket.
Áldott készülődést! Viszontlátásra! Köszönjük, hogy velünk tartottak!
A Hitünk és Életünk műsora adására 2013. december 8-án kerül sor, az ismétlést pedig december 11-én, szerdán láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
BPK
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk