Vallási magazinunk adásában novemberi egyházi eseményekre tekintünk vissza. A Spányi Antal megyés püspök a Magyar Szent Család oltalmába ajánlott minden magyar családot.
Prohászka Ottokár püspök címerével készült üvegablakot ajándékozott a Fejér Megyei Levéltár a Székesfehérvári Püspökségnek, amely az épület rekonstrukciójakor került elő.
Nehéz körülmények között élő gyerekeket fogad be a Don Bosco és a Szent Imre Iskolaház. két intézmény neveltjeit Spányi Antal megyés püspök keresztelte.
A Fogyatékkal Élők Világnapját széles összefogással ünneplik a Vörösmarty Színházban. December 3-án különleges színházi élményben lesz részük a fogyatékkal élőknek. Példaértékű akadálymentesített előadás bemutatására kerül sor Székesfehérváron a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapján.
Fehérvár felkészült az adventre: a Püspökségen mutatták be a város és a Püspökség karácsonyváró programjait. A Székesfehérvári Egyházmegye és Székesfehérvár városa közösen ajándékozzák meg adventi programokkal a Fehérváriakat és a városba látogatókat az adventi időszakban.
A Hitünk és Életünk műsora adására 2014. november 30-án, vasárnap kerül sor, az ismétlést pedig december 3-án, szerdán láthatják a Fehérvár Televízió adásában.
BPK
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk