Ötödik alkalommal tartotta idén Kortárs Művészeti Gyűjteménye rendezvényét a Székesfehérvári Egyházmegye. Reha György, a gyűjtemény vezetője - eltérve a korábbi szokásától - most két szobrászművészt, Rabóczky Judit Ritát és Szmrecsányi Boldizsárt, Boldit kérte fel kiállításra.
Ennek oka, hogy a szobrászattal még nem foglalkozott, és hogy idén van Michelangelo születésének 540. évfordulója. Az ötéves évfordulóra tekintettel, 5-5 alkotást választott ki és állított párba a két művésztől, valamint egy Michelangelo által írt szonettet hallhattunk ötször, öt kitűnő színművész előadásában.
A program e szonettel kezdődött, Blaskó Péter Kossuth-díjas művész előadásában, amit a film- vásznon láthatott a nagyszámú közönség.
Ezután Spányi Antal megyés püspök köszöntője következett. A püspök megelégedéssel beszélt az elmúlt években történtekről, és kifejezte óhaját, hogy az elkezdett út folytatódjék.
Rövid film következett, ahol a gyűjteményvezető beszélt az indulás körülményeiről, és bemutatta a gyűjteményben jelenleg található 18 művész 21 alkotását.
Ezután ismét elhangzott Michelangelo szonettje Hirtling István, a helyi színház művészének előadásában. Ezt követően Reha György beszélt a két szobrászművész kiválasztásának okairól. Elmondta, hogy őt a bennük lévő közös érdekelte, a teljesen más anyagválasztás és stílus ellenére. Szerinte nálunk sajnos azt helyezzük a figyelem középpontjába, ami szétválaszt, és nem azt, ami összeköt.
Ismét a már kétszer elhangzott szonett következett, most Dörner György színművész, az Új Színház igazgatója előadásában.
Ezt követően Jobbágy Andor fiatal brácsaművész játszott, J. S. Bach 2. hegedűszonátájából egy lassú és egy gyors tételt. Ekkor ismét Michelangelo szonettje következett, ezúttal Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház volt igazgatójának előadásában.
Majd ismét Reha György szólt röviden arról, hogy tudatosan kérte fel és tette egymás mellé az utóbbi két művész előadását. Ismeri a művészek körül és a társadalomban is meglévő ellentéteket. Minden konfliktus mérgezi életünket, ezért fontos azok kezelése. Teljes feloldásuk talán lehetetlen, de kezelhetőségük biztos lehetséges, de ehhez beszélni kell egymással.
Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész következett egy személyes emlékekkel tűzdelt előadással.
Befejezésül Törőcsik Mari, a Nemzet Színészének előadásában hallottuk Michelangelo szonettjét.
Reha György záró szavai után a közönség nagy tapssal köszönte meg az öt kitűnő művész előadását, amit jelen lévő Hirtling István köszönt meg. (A művészek minden ellenszolgáltatás nélkül tették szebbé e délutánt.)
Ezután a jelenlévők megtekintették Rabóczky Judit és Boldi kiállítását.
Majd Spányi Antal püspök úr fogadást adott a megjelent művészeknek.
Fényképeket készítette Simon Erika
Videó: Somogyi Tamás és BPK
Meghívó és plakát
Meghívó: 1509kortars_meghivo.pdf (582 kB)
Plakát: 1509kortars_plakat.pdf (2.4 MB)
Elhangzott szövegek
Spányi Antal köszöntője: 1509spanyiantal.pdf (201 kB)
Reha György gondolatai: 1509rehagyorgy_gondolatai.pdf (54 kB)
Kő Pál üzenete fiatal szobrász barátainak: 1509kopal_uzenete.pdf (64 kB)
Michelangelo : Szonett: 1509szonett.pdf (193 kB)
Visszhang
Érzékborzoló ellentét, gondolatébresztő művészet (Polgár Portál)
Új Művészet 2015/10 Sipos László: 5 + 5 = EGY: 1509ujmuveszet.pdf (934 kB)
Új Művészet 2015/12 Wehner Tibor: Lélekemelő Kollekció: 1509kortars_ujmuveszet.pdf (909 kB)
Magyar Nemzet 2015. december 28.: magyar_nemzet_2015_12_28.pdf (927 kB)
Kortárs 2016/3 Kernács Gabriella : Az ötödik gyertya: kortars_2016_03.pdf (160 kB)
Összefoglaló oldal az eddigi kiállításokról: Kortárs Művészeti Gyűjtemény beszámolói
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk