Éljünk hitvallóként, a világ Istentől kapott kovászaként – Spányi Antal székesfehérvári püspök igehirdetése a 2025-ös Ökumenikus Imahét zárónapján, Székesfehérváron
2025.01.26. – Testvéri szeretet, nyitottság, hittel mondott közös imádságok, a lelkipásztorok egymásra figyelő, közös szolgálata – ezek jellemezték idén is az ökumenikus imahét esti istentiszteleti alkalmait. Aki Székesfehérváron végigjárta a közös imaalkalmakat, az megélhette Ferenc pápa szavait. „Az egység csodája már elkezdődött. És Isten mindig véghez viszi a csodát, amelyet elkezdett.”
A fehérvári ökumenikus imádságok záróalkalmán a belvárosi református gyülekezet nevében Brunner Vilmos református lelkész köszöntötte az egybegyűlteket. Megemlékezett a hét alapgondolatát adó közös niceai hitvallásunkról, amely egy olyan korban keletkezett, amikor a kereszténység hitbeli kérdésekkel és nehézségekkel küzdött. De képesek voltak mindenen felülemelkedve közös hitüket megvallani. „Az Ökumenikus Imahét arra hívott bennünket, hogy merítsünk közös örökségünkből, és még beljebb lépjünk a minden keresztényt egyesítő hitbe” – hangzott el a lelkésztől.
Az ökumenikus imaest kezdetén a baptista, a református és evangélikus lelkészek felolvasták a közös istentiszteletre kijelölt olvasmányokat. Majd Jobbágy Ferenczné Klára elszavalta Túrmezei Erzsébet: A harmadik című versét. A vers zenére, kórusműre komponált változatát az Ökumenikus Énekkar előadásában hallhattuk, amelyet maga a zeneszerző, Tóka Szabolcs kísért orgonán.
Bencze András evangélikus püspökhelyettes Nüsszai Szent Gergely gondolatait tolmácsolta a feltámadásról, Jármi Zoltán görögkatolikus szervezőlelkész Szent Ágostont idézte a reményről. Murányiné dr. Szuhács Renáta evangélikus lelkész azért imádkozott, hogy az Egyház legyen Krisztus halál feletti győzelmének hírnöke.
Spányi Antal megyés püspök igehirdetését így kezdte: „Sok éve imádkozunk ilyenkor, ahogy mi mondjuk, „pálforduláskor” a keresztények egységéért. Az évek során sok szempont köré gyűjtöttük gondolatainkat, sokféle szempont szerint kértük az Úr Lelkének segítségét, hogy amit Ő egynek akart, és amit mi összetörtünk, azt kegyelme tegye újra eggyé, mert csak Ő képes erre. Ebben az évben a bennünk élő közös hitünket vizsgáltuk, mert látjuk és tudjuk, gyenge a hitünk. Pedig a világnak erős és biztos hitvallókra van szüksége, olyanokra, mint Péter és Pál voltak, és oly sokan mások a történelem folyamán.”
A főpásztor hangsúlyozta: hatékonyan kell tanúskodnunk hitünkről, mert egyre több és erősebb a világban az a hang, mely az Egyházat és a hívőket is erősen kritizálja, sőt súlyosan vádolja. „Be kell látnunk és meg kell vallanunk: sok dologban vétettünk, sokszor súlyosan. Bánjuk is bűneinket, bocsánatot is kértünk Istentől és embertől, és most azt kell mondanunk, amit a százados mondott: Hiszek, Uram, segítsd gyenge hitemet!”
Spányi Antal püspök arról is beszélt, hogy nem elég csak mondani, amit gondolunk, mert az Úr a szívünket nézi, mi lakik benne. Elfogadás vagy kritika az Egyház tanításával szemben. És nem elég az sem, ha látszatra eleget teszünk sok vallásos gyakorlatunknak, mert a valóság az, amit a szívünkben hiszünk. Amire az életünket fel tudnánk áldozni, mint korunk üldözött keresztényei. „Olyanok vagyunk-e, mint akik ki mernek állni az Egyházért, Istenért, hitért, erkölcsért egész szívvel? – tette fel kérdést a püspök, vagy nem vállaljuk az Egyházhoz tartozásunkat, hanem más, nem keresztény felfogásnak is szeretnénk megfelelni.
A főpásztor további elgondolkodtató kérdéseket tett fel a hét alapigéjéből kiindulva: Hiszed-e ezt? „Hisszük-e, hogy Krisztus tanítványaira bízta Egyházát? Tizenkét egyszerű, de tiszta szívű férfire, akik egyre közelebb kerültek Jézushoz: egyre jobban szerették és követték őt, éltek szavai szerint, egyre jobban megvalósították a tőle kapott tanítást. … Minden szenvedés ellenére túláradt bennük a Krisztustól kapott öröm. … Hisszük-e az örök életet, amelyért kortársaink merik odaadni az életüket, mert hisznek tévedhetetlenül, erősen az örök élet boldogságában? Hisszük-e, hogy az erős és igaz hitet Isten adja ajándékba, mi csak befogadjuk? De nem azért, hogy szívünkbe zárjuk, és lelkünkben titokban őrizzük, hanem hogy megvalljuk Jézust. … Készen állunk-e a feladatra, hogy a világ előtt megvalljuk hitünket, megvalljuk Jézust és neki adjuk életünket!? És hisszük-e, hogy van Istennél irgalom és bocsánat, ha vétkeztünk? Van újrakezdés, és nem a bűné a végső győzelem. Ha hiszünk, akkor mondhatjuk bátran: Maranatha! Jöjj el, Uram, Jézus! Ha életünkben Jézus akaratát teljesítjük, akkor bármit is tehetnek velünk, a végső győzelem a mi hitünké, Istené lesz.”
A püspök arra is felhívta a figyelmet, hogy amikor egy keresztény valóban megéli hitét, akkor mindig történik valami. Talán nem a világ által várt csodák és látható jelek, de ott elkezd működni a Szentlélek. Rácsodálkoznak a hívő ember életére, gondolkodásmódjára, hűségére, kitartására, erős lelkére és emberi tartására. Lassan, ahogy a kovász átjárja a lisztet, az ő jelenléte alakítja a körülötte élőket. „Áruló Júdások, elballagó gazdag ifjak, az igazság hirdetését erős beszédnek tartó csoportok, akik nagy hangon kijelentik: ki hallgatja ezt, – mindig lesznek. De, aki hisz, az végül is üdvözül. A tanúságtevők imája, áldozata megváltoztatja a világot. Sietteti az Isten Országának elérkezését, mely öröm és béke a Szentlélekben. Ahol a jövő vállalásához erőt ad a szent remény, ahol a szeretetben egymást mint testvért ismerjük fel, és ahol megtapasztaljuk: közel az Úr, velünk Isten! … Éljünk az Úrból, éljünk az Úrnak, éljünk mindig, minden körülmények között hitben, és éljünk hitvallóként, a világ Istentől kapott kovászaként, életünket az Úrra bízva: életemben, halálomban, édes Jézus, tied vagyok! Tied akarok lenni! Veled és benned és belőled akarok élni! Add meg ezt!” – zárta beszédét a főpásztor.
Az Ökumenikus Imahét záróimádságai után Tavasz Kristóf református lelkész megköszönte a hívek buzgó jelenlétét az imaestek során. Mint mondta: „Jó volt együtt lenni, imádkozni, megerősödni közös hitünkben, a testvériség áldásaiban.”
A 2025-os Ökumenikus Imahét székesfehérvári utolsó alkalmán a közös istentisztelet zárásaként Spányi Antal székesfehérvári püspök megáldotta Isten népét.
Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk