A Székesfehérvári Egyházmegye a KEHOP 5.2.3-16 „Egyházak épületenergetikai fejlesztései megújuló energiaforrás hasznosításának lehetőségével” című pályázati konstrukciónak köszönhetően 150 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert.
A projekt keretében az alábbi három helyszínen történik energetikai korszerűsítés:
A Székesfehérvári Egyházmegye, mint egyházi szervezet fenntartása alá tartozó intézményein keresztül számos közfeladatot lát el elsősorban oktatási és szociális területen. A pályázatban két általános iskola és egy óvoda vesz részt. Ezen intézmények épületei jelenlegi állapotuk szerint felújításra szorulnak, energetikai szempontokat figyelembe véve, korszerűsítésre van szükségük. Jelen pályázat előkészítése és műszaki tartalmának kidolgozása már megtörtént egy korábbi pályázat keretein belül.
A műemléki épületen nyílászárók felújítása, a fűtési rendszer korszerűsítése, napelemes rendszer felszerelésére fog megvalósulni. Az intézmények épületeiben termosztatikus fűtőtestszelepek lesznek beépítve, illetve padlástéri és homlokzati hőszigetelés, ezáltal csökkeni fog a hőveszteség, valamint nagymértékű energia- és költségmegtakarítást eredményeznek a jövőre nézve.
Az energetikai felújításnak köszönhetően a napelemek működésbe lépése után az épületek képesek lesznek saját maguk számára hasznosítani a HMKE segítségével a nap energiáját, ami hozzájárul a megújuló energiafelhasználás részcéljához.
Mindezeken felül a projekt során az előkészítés keretében lefolytatásra kerülnek a közbeszerzési eljárások, illetve a megvalósításnál a műszaki ellenőri feladatok, projektmenedzsment és a kötelezően előírt nyilvánosság biztosítása.
A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Pályázatok oldal: szfvar.katolikus.hu/palyazat
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk