Écsy Gábor atya, korábbi országos karitászigazgató kapja idén a Szent István Díjat Székesfehérváron
2026.08.14. - A Székesfehérvári Királyi Napok ünnepségsorozata keretében adják át idén is a város legjelesebb civil elismerését, az Államalapító Szent István Emlékérem és Díjat. A sajtó munkatársainak Spányi Antal megyéspüspök kuratóriumi elnök és Dr. Csurgai-Horváth József a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója, a díj kuratóriumának tagja jelentette be és méltatta az idei díjazottat.
„Idén olyan személy kapja meg az elismerést, aki a szociális gondoskodás tekintetében a városban és országosan is elismert személy, Écsy Gábor atya, a Magyar Katolikus Karitász korábbi országos igazgatója.” – kezdte a tájékoztatót Dr. Csurgai-Horváth József, aki visszatekintett a több mint két évtizedes múltú Államalapító Szent István Emlékérem és Díj történetére. Megemlítette, hogy nagy múltra tekinthet vissza a kuratóriumi tevékenysége, amelyben az időtálló, értékalkotó munkát díjazták. Ennek keretében író, egészségügyi vonalon működő orvos, szociális, oktatási és kulturális területen maradandó értéket teremtő személyek kaphatták az elismerést, akiknek munkássága a jövőben is megőrzi jelentőségét. Kiemelte, hogy 2004-ben, a kitüntetést első alkalommal, éppen annak a Fehérváron alkotó Sobor Antalnak ítélték oda, akinek írói, tudós tanári, alkotó művészi tevékenysége elismeréseként a napokban adták át emlékszobáját egykori műtermében, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
Spányi Antal megyés püspök, a Szent István Emlékérem és Díj Kuratóriumának elnöke méltatta Écsy Gábor gazdag papi és karitatív életútját és személyes élményeit is megosztotta, amelyet közös karitászmunkájuk során együtt élhettek át. „Écsy Gábor atya, hosszú időn keresztül egyházmegyés paptársam volt, amikor pedig Székesfehérvárra kerültem, akkor munkatársam lett a Karitász területén végzett munkában, ahol megint összetalálkozott életutunk. Hosszú papi élet van mögötte, amelyben mindig másféle feladatokat is betöltött, de mindig fontos volt számára a közvetlen lelkipásztori munka.” -kezdte gondolatait Spányi Antal püspök és kiemelte Écsy Gábor atya az egyházmegyei karitászban és az országos karitászban végzett munkájának kiemelkedő értékeit. A 16 egyházmegyei karitászközpont létrehozását a plébániai csoportokkal, a közös irányok kialakítását, az elesettek és rászorulók támogatására létrehívott sokféle segélyprogramot. A professzionális katasztrófavédelem terén, a mentőszolgálat létrehozásában és határon túli magyarok segítésében, az orvosmisszióval is elévülhetetlen érdemeket szerzett. „Gábor atya személyesen részt vett ezekben a munkákban. Tehát nem olyan igazgató volt, aki elegáns öltönyben várta, hogy mások intézzék a dolgokat, hanem ő maga volt az első, aki megfogta a kapanyelet, aki megragadta a homokos zsákot, aki vitte a cementet, nem vonakodott a fizikai munkától. Ez nagy megtiszteltetést és nagy megbecsülést vívott ki számára.”
A püspök azzal zárta gondolatait, hogy Écsy Gábor atya a tevékeny szeretetet a Szent Istváni eszmét példaértékűen mutatja be a mai világban.
Az Államalapító Szent István Emlékérem és Díjat ünnepség keretében adják át, 2026. augusztus 18-án, kedden 18 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Dísztermében.
Képes beszámoló is hamarosan lesz ezen az oldalon.
Berta Kata
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió, Körtvélyes Tivadar
Korábbi évek beszámolói:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk