Sajtótájékoztató - Szent István emlékérem és díj átadása

2008. 08. 18.


„Elismerés egy élet munkájáért”

Szeretettel várjuk sajtótájékoztatóra a Székesfehérvári Püspökségre augusztus 18-án délelőtt 11 órára.

A sajtótájékoztató témája: idén ötödször adják át a Szent István Emlékérem és Díjat, amelyről Spányi Antal megyés püspök, a kuratórium elnöke valamint a kuratóriumi tagok beszélnek.

A magánszemélyek által 2004-ben alapított Szent István-díjat Spányi Antal püspök, augusztus 19-én, kedden, 18 órakor a Szent István Művelődési Ház Szent István termében adja át.

Az elismerést minden évben olyan székesfehérvári személyiségnek ítélik oda, akinek, munkásságához, szakmai életútjához, emberi hozzáállásához mindenkor Szent István öröksége szolgált és szolgál iránymutatásul, a Szent István-i keresztény értékrendnek megfelelő életet él vagy élt, és ennek szellemében kiemelkedő tevékenységet végez vagy végzett. 

A Szent István díjat elsőként Sobor Antal író, tanár vehette át, majd Dr. Fitz Jenő régészprofesszor, a gorsiumi ásatások vezetője. Harmadik alkalommal Dosztál Béla, az '56-os székesfehérvári Nemzeti Bizottság Ideiglenes Intéző Bizottságának volt titkára. Tavaly először két személy kapta a Szent István tiszteletére ajánlott díjat, a posztumuszt Sulyok János Ignác a püspöki könyvtár levéltár volt igazgatója és Dr. Martyn Gizella orvos.

Idén újabb szakmai területhez kötődően olyan személy kapja az elismerést, aki a határokon túlra is elvitte Székesfehérvár hírnevét.

 

Bertáné Pintér Katalin
egyházmegyei sajtóreferens
06-30-641-6252

 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk