Bibliai találkozások kiállítás honlapja: www.bibliaitalalkozasok.hu
Immár második alkalommal összefogott a város önkormányzata és az egyházmegye, hogy a fehérvári diákok térítésmentesen látogathassák meg az Egyházmegyei Múzeumot. A polgári frakció kezdeményezésére közel 2500 diák tekintheti meg a nagysikerű Bibliai Találkozások kiállítást.
A kiállításban megtartott sajtótájékoztatón a város polgármestere példaértékűnek értékelte az Egyházmegyei Múzeum munkáját, ami miatt örömmel állt az idén is a kezdeményezés mellé. Kifejtette, hogy a Bibliai Találkozások tárlat fontos a városnak, mivel a Könyvek Könyvének ismerete alapvető a hívő és nem hívő embernek egyaránt.
Cser-Palkovics András a polgári frakció vezetője elmondta, örül annak, hogy a tavalyi kezdeményezésnek folytatása lett és, hogy a múzeumban a fiatalok ismét valódi értékekkel találkozhatnak. Kiemelte annak jelentőségét, hogy olyan diákok is meglátogathatják így a kiállítást, akiknek szülei a belépődíjat nem tudnák megfizetni.
Spányi Antal megyés püspök nagyra értékelte, hogy idén is megvalósulhatott ez a példaértékű összefogás. A mai magyar társadalom számára, amikor mesterségesen szembefordítanak embereket, ez az összetartás üzenet értékű lehet. A püspök reményét fejezeti ki, hogy azoknak a fiataloknak, akiknek az Egyházról, a Bibliáról csak a médián keresztül vannak ismereteik, itt egy valós, igazi képet kapnak majd, a hiteles forrást találják meg.
Berta Kata
Fényképeket készítette Lakata Pál
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk