Szentmisével kezdődött a nagyböjt a fehérvári Szent Imre iskolásoknak - beszámoló

2015. 02. 18. | | 2015. 02. 19.

 



„A húsvétot megelőző negyven napban a keresztények lemondást vállalnak Istenért, bűnbánatot tartanak, felajánlásokat tesznek, és áldozatot hoznak másokért. Vallási értelemben a böjt nem fogyókúrát jelent, nem a testi legyengülés a lényege, hanem a lelki megerősödésé” – mondta a Szent Imre iskolásoknak Ugrits Tamás püspöki biztos hamvazószerdán, a Barátok templomában tartott szentmisében. A gyerekeknek kiemelte az imádság fontosságát, és hangsúlyozta az egyház sajátos nagyböjti gyakorlatainak jelentőségét, hogy méltóképpen felkészülhessenek Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére.

Tamás atya a szentmisében az áldott hamuról is beszélt, mint szent jelről, amely a megtisztulásra és az elmúlásra emlékeztet bennünket, de a halálon túl a feltámadt Krisztusra irányítja figyelmünket. A hagyományos hamvazás szertartásában a hamuval megjelölte a pedagógusok és diákok homlokát a következő szavak kíséretében: „Emlékezz ember, hogy porból vagy és porrá leszel!”

BPK
Fényképeket készítette Nagy Anikó



 

Kapcsolódó oldal - az események összefogó oldala:

 


Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk