2016. november 26-án, szombaton 16 órakor a Püspökség Adventi Gyertyagyújtásának programjai keretében nyitja meg Spányi Antal püspök, karitász elnök és Écsy Gábor karitászigazgató, a Katolikus Karitász „Tárjátok ki szíveteket!” országos adománygyűjtő akcióját. A Katolikus Karitász minden évben meghirdeti adventi adománygyűjtését. Évről évre növekszik az adományozók és a támogatott családok száma, így mára egy nagy összefogássá vált a „Tárjátok ki a szíveteket” adventi segélyprogram.
A nélkülözőkért indított ünnepi összefogásnak kettős célja van: ünnepé tenni a karácsonyt és könnyebbé tenni a hétköznapok terheit. Meleg otthont biztosítani téli ruhákkal, kályhákkal és tűzifával. Élelmiszert vinni a családoknak, hogy ne üres asztalnál kelljen megélni a karácsonyt, közös ünnepségre hívni a magányos és szegény körülmények között élő időseket, lakhatási támogatást adni, hogy emberi körülmények között élhessék a családok hétköznapjaikat és ünnepeiket. A különböző élethelyzetekben különleges törődést adhatunk, személyre szabott segítséggel. Az önkéntesek már országszerte csomagolják a karácsonyi ajándékokat, élelmiszer-csomagokat, szállítják a kandallót, készülnek, az ételosztásokra vagy éppen gyógyszert váltanak ki, de év közben is azok mellett állnak, akik rászorulnak a segítségre. Ehhez azonban szükség van az Önök, környezetük, ismerőseik támogatására is.
Advent első hétvégéjétől egészen a karácsonyig tartó időszakban több módon is be lehet kapcsolódni ebbe az országos akcióba. A 1356-os adományvonalon egy hívással 500 forinttal támogathatják a munkánkat. Csekkes befizetéssel, banki átutalással bármilyen összeggel hozzájárulhat a karácsonyi segélyprogramjainkhoz és évközi munkánkhoz is. Az egyházmegyei Karitász központokon és a meghirdetett gyűjtőpontokon keresztül egy helyi program támogatásába is bekacsolódhat tárgyi vagy pénzadományával. Az „Egymillió csillag a szegényekért” szolidaritási akció szintén adventben egy héten keresztül hívja fel a figyelmet a szegény családok helyzetére december 4. és 11. között. Hazánkban több mint 200 településen ragyognak majd fel a gyertyák fényei templomok előtt, adventi vásárokban, főtereken közös gyertyagyújtásra, adományozásra hívva a járókelőket. A segélyszervezet ezen túl november 25. és december 1. között adománypontot működtet a Vörösmarty téri adventi vásáron.
Kérjük lehetőségeik szerint csatlakozzanak a Karitász adventi adománygyűjtési akcióihoz, buzdítsák ismerőseiket és vigyék hírét, hogy minél nagyobb lehessen az összefogás és a korábbiaknál is több rászorulóhoz juthassunk el!
Bankszámlaszám: Raiffeisen Bank 12011148–00124534–00100008, Adományvonal: 1356 Segítsen, hogy segíthessünk!
Fénykép: Bechtold Panna
Kapcsolódó beszámoló:
www.szfvar.katolikus.hu/sajtotajekoztato-az-adventi-udvarrol-es-a-tarjatok-ki-sziveteket-adomanygyujto-akciorol-20161124-beszamolo
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk