Egy húron pendülünk
Dicsérjétek az Urat szentélyében, dicsérjétek égi erődítményében!
Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságának teljességéért!
Dicsérjétek trombitaszóval, dicsérjétek citerával és hárfával!
Dicsérjétek dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral!
Dicsérjétek zengő cimbalommal, dicsérjétek búgó cimbalom hangjával! Minden élő dicsérje az Urat! Alleluja!
(150. zsoltár)
2024.08.10. - Hagyományteremtő kezdeményezésként került sor az „Egy húron pendülünk” keresztény zenei találkozóra Alsószentivánon. Dr. Szarvas József, az ötletgazda nyitotta meg a rendezvényt, aki kiemelte, hogy fontos megmutatni felekezettől függetlenül azt, hogy egységesek vagyunk, valamennyien kiállunk Isten dicsérete mellett, amikor a kereszténységet mindennapos támadások érik. Helter István atya megköszönte valamennyi fellépőnek, hogy elfogadták a meghívást és kivétel nélkül térítésmentesen léptek fel, szolgálatként tekintve az előadásukat. Nagy Richárd református tiszteletes köszöntőjében a 150. zsoltárt idézve elmondta, hogy Istent valamennyi hangszerrel dicsérhetjük, amire példa a ma fellépők széles zenei és hangszeres skálája is.
Valamennyi fellépő előadásán jó volt látni az átszellemült arcokat, érezni, szinte tapintani lehetett, hogy szívből zengik Isten dicséretét. Aki a kánikula ellenére megmászta a dombot a kápolnáig, festői kilátásban és festői tűzzománc alkotásokban gyönyörködhetett jutalmul. Doktor úr kezdeményezését a szentmise előtt Husvéth Imre polgármester, az Alsószentiván Községért Egyesület nevében Nagy Orsolya, a helyi egyházközség képviseletében Kocsis Adrián köszönték meg. Doktor úr alsószentiváni kötődésű, aki mindmáig szívesen támogatja szülőfaluját, igyekszik jobbító kezdeményezésekkel is segíteni.
Spányi Antal püspök atya a záró szentmise homíliájában megköszönte Szarvas József doktor úrnak a program ötletét és azt a kitartó törekvést, hogy a felvetés meg is valósuljon a Fatimai Szűzanya első magyarországi kegyhelyén, Alsószentivánon. Felidézte a kegyhely megszületésének történetét, Shvoy Lajos püspök atya érdemeit abban, hogy a legsötétebb kommunista rémuralom idején a Fatimai Szűzanya szobrának másolata Portugáliából végül eljutott és itt került elhelyezésre ezen a kicsi településen, ahol még igazi templom sincs, az egykori kastélyból került kialakításra annak épülete.
Emlékeztetett rá, hogy Fatimában hasonló vészterhes időben jelent meg a Szűz a három kis látnoknak, mint amelyeket most élünk meg. Ahogy a gyermekek nem féltek, megvallották keresztény hitüket, ugyanúgy kell közvetítenünk Isten és a Szűzanya üzenetét, többezer éves értékrendünket nekünk is környezetünk felé. Erre jó alkalom Isten énekes-zenés dicsérete is, amelyre ma itt összejöttünk egyházmegyén belülről és az ország távolabbi részeiből egyaránt, felekezettől függetlenül. Természetesen önmagunk lelki építése is fontos, a rendszeres önvizsgálat és kapcsolatunk ápolása Istennel a napi imádságainkon keresztül, melyek során bátran kérjük a Szűzanya közbenjárását is.
Jólesett Püspök atya köszönete a szentmise végén, aki kiemelte, hogy az egész település a kezdeményezés mellé állt. Husvéth Imre polgármester úr, illetve az önkormányzat biztosította az ebédet, az Alsószentiván Községért Egyesület a vendégek regisztrációját, kalauzolását, egész napi segítségét, a polgárőrség a felügyeletet, a Fatimai Boldogasszony Általános Iskola és Óvoda óvodai dolgozói és tanítói a kisebb gyermekek kézműves-játszóházas foglalkoztatását.
A SZEM (Székesfehérvári Egyházmegyei Magazin) nyári számában Püspök atya gondolatai között olvashatjuk, hogy a nyári pihenés nagyon fontos, azonban a kikapcsolódásunkat igyekezzünk hasznosan kihasználni, belsőleg is megújulni, lelkünket is feltölteni a szabadidőnk során. Véleményem szerint a mai alkalom kiváló volt erre a célra. Bízom benne, hogy Szarvas József doktor úr hagyományteremtő jellegű ötletéből valóban hagyomány lehet majd.
Szöveg és képek: Kiss Attila
Képek és videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk