Ökumenikus imahét 2025 - első nap - beszámoló

2025. 01. 19. | | 2025. 01. 20.

 

  

Hiszed-e ezt? – Megkezdődött a 2025-ös ökumenikus imahét Székesfehérváron

2025.01.19. – Megkezdődött a 2025-ös ökumenikus imahét Székesfehérváron. Január 26-ig minden este 18 órai kezdettel közös istentiszteletet tartanak a helyi egyházak lelkipásztorai a Krisztus-hívők egységéért. Az imádságra összegyűltek a város keresztény felekezeteinek lelkipásztorai és hívei, hogy erősítsék a Krisztus-hívők egységét, és közösen tegyenek tanúságot Jézus Krisztusba vetett hitükről. Az idei ökumenikus imahét imádságait és elmélkedéseit az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége készítette. Mottóul János evangéliumából, a Lázár feltámasztásának történetéből származó Hiszed-e ezt? – igét választották, amellyel újragondolhatjuk hitünk alapjait.

Dózsa István plébános köszöntője után a 110. és 115. zsoltárral, valamint a Jelenések könyve 19. fejezetéből vett igékkel imádkoztak közösen. Majd a fehérvári imaesteket Bencze András, a Nyugati Evangélikus Egyházkerület püspökhelyettese nyitotta meg igehirdetésével. Megemlékezett a niceai zsinat 1700. évfordulójáról, az ott elfogadott első hitvallás keletkezéséről. „Fontos, hogy elindítottak egy gondolkodást Jézus Krisztus személyéről. Egy olyan közös megfogalmazást hoztak, hogy Jézus Krisztus valóságos ember és valóságos Isten. A zsinat így összekapcsolta a keresztényeket, keretet adott a kereszténységnek. Számunkra nagyon fontos, hogy ilyen pontos képet kaptunk, kicsoda az Úristen, Jézus Krisztus és a Szentlélek.”

Bencze András az istentisztelet alapgondolatáról, a világot kormányzó Isten atyaságáról és gondviseléséről is beszélt, arról, hogy Isten szeretetből teremtett minket, önmagából akart adni nekünk. „Ha Istenről mint Atyáról gondolkodunk, ez alaposan megváltoztatja gondolkodásunkat. Istenről nagyon sokan gondolkodnak. De amikor nem önmagáról Istenről, hanem Jézus Krisztus Atyjáról beszélünk, akkor egészen más, pontosabb képet kapunk. Ezen az imahéten végig kell gondolnunk, hogy mi Jézus Atyjában, az Atyaistenben hiszünk. Akivel kapcsolatom van, aki az én Teremtőm, hiszen teremtményeivel együtt hozott létre engem is. És Jézus Krisztus beleállít minket az egész Teremtett világba, közvetlen kapcsolatot ad a Mennyei Atyával, az Örökkévalóval, a megfogalmazhatatlannal. Ez csoda.”

Az igehirdetés másik fő gondolata volt, hogy a Szentírás nemcsak a hatnapos világteremtésről beszél, hanem arról is, hogy Isten a világot Jézus Krisztusban, Őrá nézve teremtette. Ez Jézus halála és feltámadása révén teljesedik ki. Őáltala formálódik ki rajtunk az Isten arca. Nekünk keresztényeknek ez a küldetésünk, hogy ezt a Krisztus-arcot hordozzuk magunkban.

Az igehirdetés után a közbenjáró imádságokat a város felekezeteinek képviselői olvasták fel, majd a hívekkel közösen elmondták a Miatyánkot és a Hitvallást. A befejező könyörgést Spányi Antal püspök mondta el, és megáldotta a jelenlevőket.

A fehérvári ökumenikus imaestek első alkalmán a Sacra Cordia együttes végezte a zenei szolgálatot.

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

 

 


Kapcsolódó videóanyag

Képtár


< 2025. február >
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28    

 

 


 

 



 


 

 


  




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk