Prohászka Imaszövetség megalakult 2008-ban.
A Székesfehérvári Egyházmegye nehéz helyzetbe került. Hivatások száma csökken, a papokra háruló feladatok egyre nagyobbak. Nyomasztó teher lett a lelkipásztori munka a túlterheltség miatt. A világban eluralkodott gondolkodásmód nem kedvez a papi és szerzetesi hivatások elfogadásának, Isten hívó szavának meghallásának.
Tudjuk, hogy sok a teendőnk a hivatások ébresztésében, sok feladat hárul ránk, hogy értővé, nyitottá és hallóvá segítsük alakítani a fiatalok szívét és lelkét, hogy befogadhassák az Úr szavát, és a hívó szóra nagyvonalúan, követve a bibliai példákat, igennel feleljenek. Mindent készek vagyunk megtenni, hogy növekedjen az Isten népét szolgáló papok és szerzetesek száma. De tudjuk azt is, hogy minden hivatás valójában titok. Halljuk az Úr felszólítását is: "Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába!". Az Úr szavát hallva lelkünkben arra az elhatározásra jutottunk, hogy e sorokkal egy imaszövetséget hozzunk létre, melynek célja buzgó és folyamatos, napi ima hivatások kiesdéséért.
E célra jelen soraimmal megalapítjuk a Prohászka Imaszövetséget, Prohászka Ottokárról, Székesfehérvár boldog emlékű püspökéről, Magyarország apostoláról és tanítójáról nevezzük el a szövetséget, mert nála nem tett többet senki a papi hivatásokért.
Az imaszövetséghez való csatlakozás a szándék jelzésével, és annak az Egyházmegyei Hivatal által való elfogadásával történik. Az Egyházmegyei Hivatal mindazok szándékát elfogadja és a tagságról igazolást küld, akik a következőket vállalják:
Tudjuk, hogy ma sok nehézséggel kell megküzdenie hivatásáért papjainknak, akiknek sok elutasításban, magányosságban van részük. Ezért megalakítjuk az imaszövetség papi tagozatát, mellyel segíteni akarjuk a papi szolidaritást, a papok személyes kapcsolatait akarjuk erősíteni, és hivatásuk teljesítésében emberi kiteljesedésüket, vonzó, sugárzó egyéniségük kialakulását akarjuk segíteni az imádság eszközeivel.
Az imaszövetség papi tagozatának tagja lehet az, aki
Isten áldása és a Boldogságos Szűz Máriának, Magyarok Nagyasszonyának oltalmába ajánljuk e szövetséget, és kérjük Jézust: imáink által adjon nekünk új hivatásokat, ajándékozza meg egyházát szent és sugárzóan boldog életű papokkal.
A Prohászka Imaszövetség részére az alábbi számlára lehet utalni:
CIB 11101002-19821780-36000001,
valamint a közleményben fel kell tüntetni, hogy
Prohászka Imaszövetség részére, vagy kispapképzésre.
Lelki és anyagi támogatását egyaránt köszönjük.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk