Rózsafüzérek megáldása első csütörtökön

| frissítve 2014. 04. 02.


2014. december 4-én 15 órakor vette kezdetét az elsőcsütörtöki sorozat, melyben rózsafüzér és egyéb kegytárgyak megáldására kerül sor havi rendszerességgel a Barátok boltjában.


rózsafüzérek megáldása


Szűz Máriát, mint a Rózsafüzér Királynőjét október 7-én ünnepeljük. Az ünnep eredete 1571-re nyúlik vissza. Miközben a keresztes hadak Lepantónál a török hatalommal küzdöttek, V. szent Piusz pápa a rózsafüzért imádkozta. Az ima idején látomásban meglátta a győzelmet, ami valóban be is következett. A szél megfordulása a kereszteseknek kedvezett, így legyőzték a törököket és 12 000 keresztény gályarabot szabadítottak ki. A pápa a győzelem emlékére hirdette meg a Rózsafüzér királynője ünnepet, amelyet XI. Kelemen az egész egyházra kiterjesztett.

 

                     

 



2011. október 6-ától kezdve minden első csütörtökön 15 órakor Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató a ferences templommal egy épületben lévő rendházban található Barátok Boltjában megáldja az oda hozott, vagy az ott és akkor megvásárolt rózsafüzéreket. Ezzel a gesztussal szeretné felhívni a figyelmet, arra hogy a rózsafüzér elmélkedő imádságra való. Miközben a tizedeket imádkozzuk Jézus életének valamilyen eseményéről, elmélkedünk.

Fontos észrevennünk, hogy mindennapi tevékenykedésünk közepette sem feledkezhetünk meg arról, hogy Jézusra tekintsünk. Ebben nagy segítségünkre van a rózsafüzér, hisz mondhatjuk várakozás közben, szentmise előtt a templomban, vagy éppen olyan munka közben, ami nem igényel különösebb odafigyelést.

 

Fényképeket készítette Gersztheimer Zsolt
Videó: Somogyi Tamás és BPK
A hír beszámoló része a 2011. október 6-i nap eseményén készült.

 

Kapcsolódó videóanyag

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk