Sajtótájékoztató - Szent István Művelődési Ház februári programok - beszámoló

2012. 01. 24. |

 

A Szent István Művelődési Ház február hónapban is a klubfoglalkozások mellett kulturális, tudományos és könnyedebb szórakoztató zenei programokkal várja a látogatókat. Jakubek Ágnes igazgatónő a sajtónak elmondta, a művelődési ház programjait egyre többen látogatják, és remélik, hogy a látogatók száma a jövőben tovább gyarapszik majd. A vezetőnő tájékoztatást adott a hónap kiemelt programjáról, a Házasság Hetéről, amelyet a művelődési ház a Székesfehérvári Egyházmegye családpasztorációs irodájával közösen szervez.

 

Szent istván Művelődési Ház bejárata

 

Béres Miklós szervező további kiemelt rendezvényekre hívta fel a figyelmet: Mózessy Gergely püspöki levéltáros a közelmúlt egyháztörténelméből tart előadást papokról, akiket állami nyomásra szolgálaton kívül helyeztek; folytatódik a moldvai táncház a Zombori zenekarral, az Eucharist együttes tart Istent dicsőítő könnyűzenei koncertet, a szegedi miniszínház pedig bemutatja az állatok farsangja zenés játékot. Folytatódnak az esti beszélgetések: Dr Hetesi Zsolt asztrofizikus ad „jelentést” Földünk állapotáról, az útkereső filmklub pedig bemutatja a Nagy Csend című dokumentumfilmet.

 

 

sajtótájékoztató - ismertetés                  sajtótájékoztató - a sajtó képviselői  

 



A Molnár Viktória programszervező a művelődési ház klubprogramjait ismertette. Továbbra is várják a Kerekítő játékaira és a Játékos képességfejlesztő mozgásra a kicsiket, nagyobbakat pedig az Elmetorna fejlesztő klubba. A Foltvarrókör, a Fizika és a Földrajz klub valamint a zenei klub alkalmaira is érdemes még csatlakozni, nem utolsó sorban az igen népszerű szabás-varrás tanfolyamra is.

Az események pontos idejéről a Szent István Művelődési munkatársaiktól, vagy a Székesfehérvári Egyházmegye és a Művelődési Ház honlapjáról tájékozódhatnak az érdeklődők.

BPK
Fényképeket készítette H. Nagy István

 

Kapcsolódó videóanyag


< 2026. július >
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

 

 

 


 

 



 


 

 


  


 



 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk