A Magyar Szent Család nyomában

Kedvezményezett neve: Magyar Katolikus Egyház Székesfehérvári Egyházmegye


Projekt címe: A Magyar Szent Család nyomában. Tematikus zarándokút fejlesztése a Székesfehérvári Egyházmegyében

Szerződött támogatás összege: 1 825 970 361 Ft

Támogatás mértéke (%-ban): 100 %

Projekt tartalmának bemutatása: A projekt célja a Magyar Szent Család tematikus út kialakítása, amely innovatív eszközökkel – elsősorban a vallási és kulturális turisták számára – járul hozzá a keresztény magyar zarándoklatok bölcsőjének megismeréséhez, emellett a család szerepének fontosságát hirdeti. További cél, hogy Székesfehérváron, Bodajkon, Vértessomlón a projekt hatására a középkorban elindult zarándoklatok feléledjenek, és új aktuális tartalommal megtöltött búcsújáró hellyé váljanak elsősorban a családok számára. A projekt megvalósulása három települést és hét helyszínt érintett. Fő helyszín a Székesfehérvári Egyházmegye Látogatóközpont és Kiállítótér új épülete, melyhez szervesen kapcsolódik a Püspöki Palotában egy látogatóútvonal és bemutatótér kialakítása. A további székesfehérvári állomásokon az egykori ferences rendház turisztikai fejlesztése, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház felújítása, míg Bodajkon a Segítő Szűz Mária Kegytemplom interaktív eszközökkel történő felszerelése és a Szent Imre Zarándokház megépítése valósult meg. A projekt vértessomlói helyszínén a Sarlós Boldogasszony templom mellett kialakításra került a Magyar Szent Család mesetér.

Projekt befejezési dátuma: 2021. július 31.

Projekt azonosító száma: GINOP-7.1.4-16-2016-00006

 

 

A Székesfehérvári Egyházmegye 1.825.970.361 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében GINOP-7.1.4-16-2016-00006 projektszámmal.

A projekt célja a Magyar Szent Család tematikus út kialakítása, amely innovatív eszközökkel elsősorban a vallási és kulturális turisták igényeinek megfelelően hozzájárul a keresztény Magyarország bölcsőjének megismeréséhez, a mind vallási, mind történelmi értelemben, emellett a család szerepénk fontosságát hirdeti.

További cél, hogy Székesfehérváron, Bodajkon, Vértessomlón a projekt hatására a középkorban elindult zarándoklatok feléledjenek, és új, nagyon aktuális tartalommal megtöltött búcsújáró hellyé váljanak elsősorban a családok számára. További hosszú távú cél, hogy a történelem iránt érdeklődők, a kulturális turisták és a diákcsoportok a keresztény Magyarország gyökereiről – Szent Istvánról és Szent Imréről - való ismereteik bővítése érdekében egyértelműen a Szent Család tematikus utat válasszák ismereteik interaktív formában történő bővítéséhez.

A projekt megvalósulása három települést és öt helyszínt érint: a Székesfehérvári Egyházmegye Látogatóközpont és Kiállítótér, további állomások Székesfehérváron az egykori ferences rendház, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, Bodajkon a Segítő Szűz Mária Kegytemplom és a Szent Imre Zarándokház, továbbá Vértessomlón a Sarlós Boldogasszony templom.

A projekt keretében az alábbi építések, fejlesztések, felújítások megvalósítása tervezett:

Székesfehérvár:
Látogatóközpont és Kiállítótér (főhelyszín): A Püspöki Palota kertjének végében, a Lakatos utca felől kialakított bejárattal egy új látogatóközpont épül, mellyel egy alternatív városkapu nyílna a városba érkezők számára a Püspöki Palota és a középkori romkert között.
Az épületben fogadótér, interaktív kiállítás, ajándékbolt, kőtár, látványraktár, tematikus kiállítótér létesül, az épület emeletén múzeumpedagógiai foglalkoztató termek kerülnek kialakításra. Ezen helyiségek kialakítása keretében kiállítási installációk építése, elektromos alapszerelése, az interaktív kiállítási berendezések alapszerelése, középkori kiállítási elemek – kőfaragványok – telepítése, interaktív élményeket adó eszközök beszerzése, végül pedig múzeumpedagógiai interaktív eszközök beszerzése valósul meg. Az épület teljes fűtési rendszere megújuló energiával, hőszivattyús fűtési rendszerrel kerül kialakításra.

Egykori ferences rendház: az épületben található az Egyházmegyei Múzeum, amelynek felújítása már megtörtént saját forrásból, viszont a földszinti részen lévő udvar és központi konyha felújítása a projekt keretében tervezett. Sor kerül a homlokzat részleges rekonstrukciójára, valamint a jegypénztár – kegytárgybolt – fogadótér látogatóbarát átalakítására. A belső udvar a zarándokok fogadására alkalmas térré alakul, ahol kisebb rendezvények, koncertek bonyolítására is lehetőség nyílik. A fejlesztés keretében sor kerül az épület akadálymentesítésére, lift, és akadálymentes mosdó kerül kialakításra. Az építési munkákon kívül beszerzünk interaktív élményeket adó eszközöket és a konyha felszereléséhez szükséges eszközöket.

Püspöki Palota: a projekt keretében sor kerül az épület részleges – látogató útvonalat érintő – rekonstrukciójára. Az épület többi része – a kettős finanszírozást elkerülve, elkülönítetten – hazai forrásból kerül felújításra.

Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház: a projekt keretén belül a földszinten akadálymentes mosdó létesítése és felvonó építése valósul meg, valamint a rendezvények megtartásához szükséges eszközök beszerzésére kerül sor.

Bodajk:
Segítő Szűz Mária Kegytemplom és a Szent Imre Zarándokház: 56 férőhelyes zarándokszállás kerül kialakításra, az épület átépítésével együtt. A földszintre tervezett a recepció és a többi kiszolgáló helyiség, két egyágyas szoba, a vizes helyiségek és az akadálymentes fürdőszoba. A tetőtérben a többi szoba (egy 11, egy 8 és 5 db 5 ágyas szoba), valamint fürdőszobák, a mosó-szárító és a gépészeti helyiség lesz megtalálható. A volt gondnoki lakás az udvar felől külön bejárattal közelíthető majd meg, itt a két szobában 5-5 fő elhelyezésére van lehetőség. Az átépítés során a földszint teljesen akadálymentesen, a tetőtér pedig részben akadálymentesen kerül kialakításra. A zarándokszállás melegvíz-ellátását és a fűtésrásegítést napkollektor biztosítja.

Vértessomló:
Sarlós Boldogasszony plébánia: a projekt keretében eszközbeszerzés valósul meg a rendezvények színvonalasabb lebonyolításához. A templom melletti tér megújul, a családok számára „Szent Család mesetér” interaktív játszótér kerül kialakításra.
A kegyhelyek, a látogatóközpont, a múzeumok szolgáltatásai az év minden napján, szezonalitástól függetlenül a zarándokok és az ide látogató családok, turisták számára igénybe vehetőek lesznek. Egyes szolgáltatások kizárólag előzetes egyeztetés útján érhetőek el (pl. szálláshely, idegenvezetés).

A projekt munkálatai 2017-ben kezdődnek, és várhatóan 2019-ben fejeződnek be.

 

 

Sikeresen befejeződött a Magyar Szent Család nyomában zarándokút fejlesztése

2021.06.26. - A támogatott Székesfehérvári Egyházmegye 2016 és 2021 között a teljes projektre fordított 1,5 milliárd forint európai uniós támogatás felhasználásával egy új zarándokutat hozott létre. A GINOP-7.1.4-16-2016-00006 azonosítószámú projekt keretében Vértessomlón a kegytemplom mellett elkészült a Magyar Szent Család mesetér.

 

 

Bodajkon a kegyhely modernizálása mellett az egykori iskola épületének átalakításával megépült a Szent Imre Zarándokszállás, melynek üzemeltetéséhez megújuló energiaforrást is felhasználnak.

 

Megépült a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont. Az épület az egykori Monostor-bástya falát őrzi. A látogatóközpontban látványraktár, számos történelmi érdekességet bemutató interaktív kiállítás, jól felszerelt foglalkoztatótér várja a zarándokokat.

 

Magyarország legismertebb copf stílusú épülete, a székesfehérvári Püspöki Palota teljes homlokzata megújult, emellett megvalósult a kápolna, a díszterem és a hozzá kapcsolódó reprezentatív terek látogatóbarát fejlesztése, továbbá a projekt keretében akadálymentes bemutatótér készült.

 

Az egykori ferences rendházban működő Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum megújult fogadótérrel és zarándokudvarral, ajándékbolttal, hangulatos kávézóval várja a látogatókat. Az akadálymentesített múzeum nagyterme a Magyar Szent Család nyomában zarándokút méltó végállomása, ahol a zarándokok tiszteletüket tehetik Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre herceg ereklyéi előtt. Szintén felújításra került az épületben működő konyha is.

 

A zarándokút hetedik állomása a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház. A fejlesztés keretében az épület teljes akadálymentesítése megvalósult. Az épületben az egyházi rendezvények mellett előadások, kiállítások, komolyzenei-, családi- és klubprogramok várják az érdeklődőket.

 

A zarándokút állomásait egy ingyenesen letölthető mobilapplikáció használatával ismerhetik meg az érdeklődők. A Szemvezető alkalmazás GPS és beltéri helymeghatározás segítségével működik. Használatával naprakész hírek, audioguide, érdekességek, képek, videók, játékok érhetők el. A projektről bővebb információt a www.szenteknyomaban.hu oldalon olvashatnak.

 

Letölthető anyagok:

Előkészítő szakasz szóróanyaga
Meghívó
Sajtóközlemény

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk