Adventi „Nyitott templom”

2018. 12. 15. | 2018. 11. 26.

 

 

 

Adventi „Nyitott templom”

2018. december 1., 8., 15. - Sok szeretettel hívunk, várunk mindenkit a Ciszterci Templomunkba, a Fő utcán, advent három szombatján. Találkozzunk, készüljünk együtt az ünnepre!

December 1-jén, 8-án és 15-én délután 15 órától az esti szentmise kezdetéig (18 óráig), majd a szentmisét követően este 20 óráig!

Az elmúlt évekhez hasonlóan, meggyújthatják mécseseiket: lehetőség van csendes imádságra. A gyermekek kreatív kézműves foglalkozásokon, illetve templomunk rejtett kincseinek felkutatásában vehetnek részt. A délutánok során karizmatikus zenei együttesek szolgálata teszi teljessé az együttlétet. A szentmisét követően orgonistáink zenei áhítata lesz hallható.

Minden héten más programmal készülünk!

Hazavihető nyomtatványainkon a szeretet és bocsánatkérés lehetőségeiről olvashatnak.
A férjek és feleségek, édesanyák és édesapák tréfás, szellemes gondolatokkal gazdagodhatnak.
A korábbi évek programjai tovább bővülnek, hogy még inkább segítsék a lélekkel teli készületet.

Az Egyházmegye, Önkormányzatunk, Partnereink, Közösségeink támogatásával, a „Csillagfény” pályázat adta lehetőségekkel testi, lelki, szellemi kincseket nyújthatunk a hozzánk betérőknek. Köszönet és hála az együttműködőknek, Támogatóinknak, valamint a Szent Candid Alapítványnak.

Töltsünk egy kis időt együtt Isten tenyerén érkezésének várakozása közben!

Szervezők nevében: Németh Gertrúd



 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

 

 


 

 



 


 

 


  




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk