Bérmálás a székvárosban - beszámoló

2021. 05. 23. | | 2021. 05. 23.

 

 

2021.05.23. - Székesfehérvár plébániáiról érkező fiataloknak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét Spányi Antal, megyés püspök pünkösd vasárnapján a Prohászka templomban.

Ti most már egészen az egyházhoz tartoztok. Rátok van bízva az egyház hit-kincse, rátok van bízva a keresztény kultúra, amelyet mi is úgy örököltünk. Nagyszüleinktől, eleinktől. Amelyet nektek is továbbadtak szüleitek és nektek is tovább kell adnotok a gyermekeiteknek.” - hívta fel a bérmálkozók figyelmét a főpásztor.

„Megmaradni, hűségben maradni, Isten felé eljutni és másokat is elvinni. Nem gondolhatjuk azt, hogy ez valamikor is könnyű volt.

Az apostoloknak sem volt könnyű. Pedig ők magától Jézustól tanulták a hittant, Jézus saját példáján mutatta meg nekik, hogy mit jelent kereszténynek lenni.” - emelte ki homíliájában Spányi Antal.

A szentbeszéd után kezdődött a bérmálás szertartása. Elhangzott a keresztségi fogadalom megújítása és a püspöki ima, majd a főpásztor a bérmálkozók fejére tette a kezét, és megkente őket krizmával, azaz a nagycsütörtökön felszentelt olajjal.

A szentmise a püspöki áldással és könyörgéssel zárult.

Forrás: szekesfehervar.hu
Fényképeket készítette Lugosi Balázs

 


 

Korábbi évek beszámolói:

Képtár


< 2023. június >
H K Sz Cs P Sz V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    

 

 

 


 

 



 


 

 


 

 


 

 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk