Az év első csütörtöki városi imaalkalmát a hagyományokhoz híven a Vízivárosi templomban tartották. Spányi Antal megyés püspök bevezetőjében feltette a kérdést: Heródes nem ismerte fel Jézust az írástudó és bölcsek tanúságtétele ellenére sem. Mi vajon felismerjük-e?
A város papságával mondott szentmise homíliájában beszélt arról, hogy az elmúlt ünnepek ragyogása nem maradhat a hátunk mögött, hanem magunkkal kell vinnünk a hétköznapokba, a munkába, és engedni kell, hogy Isten jelenléte felragyogtassa a napjainkat és világossággá váljon mások számára is. A fogyasztói társadalom a pénztermeléshez igazodik, már november elejétől indul a vásárlás – nekünk lelkünkben az egyházi évhez kell igazodnunk: ha együtt mozdulunk, együtt lélegzünk az egyházzal, akkor megértjük annak a titoknak a mélységét, hogy „Isten egyszülött fiát adta nekünk”.
Mi sokszor csak bukdácsolunk a jóra való törekvésünkben, de ne adjuk fel - kövessük Jézust. A napkeleti bölcsekhez hasonlóan vegyük észre a felragyogó csillagot, a számunkra adott jeleket, melyek Isten felé vezetnek. Oda kell fordulnunk mások felé a Jézustól kapott világossággal, hirdetnünk kell mindenkinek az igazságot, és hozzá kell segítenünk másokat, hogy ők is „Isten látásával láthassanak”. Ne hagyjuk, hogy a média irányítsa gondolatainkat, és ne a média szemével lássunk, hanem az isteni irgalom, kegyelem és igazságosság tekintetével.
A szentmise után a megyésfőpásztor az együtt ünneplő közösség szándékait a szentségimádás során az Úr elé terjesztette: „Szeretnénk szentségedben megfürödni, kiszakadni a világból, mert lelkünk nem képes az ima nélkül, a veled való kapcsolat nélkül élni.” Imában kérte, hogy egyenként jellé válhassunk mások számára Isten felé, hiszen annak ellenére, hogy sokszor betör az erőszak az életünkbe, életterünkbe szép ez a világ, alkalmas arra, hogy benne az emberek egymást és Istent szeressék. Végül erőt kért népünknek, békét egymással és a környező népekkel.
A közös imádságot szentségi áldás zárta.
- Marian -
Fényképeket készítette Lakata Pál
Korábbi évek beszámolói:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk