Prohászka év 2005-2006
programok

 
Szent X. Piusz pápa 1905. december 11-én kelt okiratával megerősítette a császári kinevezést, és Prohászka Ottokár professzort a székesfehérvári egyházmegye élére állította. Székesfehérvár 15. püspöke tiszteletére emlékévet kívánok meghirdetni a székesfehérvári egyházmegyében 2005. december 10-től 2006. december 9-ig.

A Prohászka év programjai segítségével szeretném minden jó szándékú ember elé állítani szentéletű püspökünk személyiségét, mint példaképet, és műveit, mint korunk szellemi kincsestárát. Szeretném, ha püspökünk alakja és életműve megújulást jelentene hitünk és keresztény tanúságtételünk számára, és folytatná azt a katolikus és egyházmegyei lelkiség építését, melyet az Eucharisztia éve elindított.

Az egyházmegyének meghirdetett és a sajtóval megismertetett Prohászka emlékév központi programjai az alábbiakban olvashatóak.

Prohászka Ottokárról >>  

 

 esti fáklyás fölvonulás

 


Az emlékév megnyitása

2005. december 10.
Megemlékezés Prohászka Ottokár püspök kinevezésének 100 évfordulójáról

Beszámoló az év megnyitásáról >> 

11 óra 30
Ünnepi konferencia Szent István Művelődési Házban.

10 óra
Szentmise a Székesegyházban. A koncelebrált szentmisét Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatja be az MKPK meghívásomat elfogadó püspökeivel és az egyházmegye papságával együtt.



 

Kiállítás megnyitó

2006. február 25.
10 óra
Prohászka kiállítás megnyitója az Egyházmegyei Múzeumban.

Képes beszámoló a megnyitóról >> 



 

Felolvasóest

2006. március 7.
18 óra
Prohászka-felolvasóest a Szent István Művelődési Házban.

Képes beszámoló a felolvasóestről >> 


 

Megemlékezés Prohászka Ottokár püspök haláláról

2006. április 1.

10 óra
Tudományos ülés a budapesti Központi Szemináriumban.

18 óra
Majd szentmise a budapesti Egyetemi Templomban.

Képes beszámoló a megemlékezésről >> 



 

A Prohászka szobor ledöntésének évfordulója (1947)

2006. április 26.

17 óra
Koszorúzás a szobornál.

18 óra
Szentmise az emléktemplomban.

Képes beszámoló >> 



 

Prohászka Ottokár püspök újratemetésének évfordulója

2006. június 1.

19 óra
Szentmise a Székesegyházban

20 óra
Gyertyás körmenet a Prohászka emléktemplomig

Beszámolónk a tömegeket megmozgató eseményről >>  



 

Koszorúzások

2006. június 10.

10 óra
Prohászka szülőházának megkoszorúzása Nyitrán este

Nyitrai beszámoló >>  

Prohászka szobrának megkoszorúzása Esztergomban



 

Prohászka Ottokár püspök születési évfordulója

2006. október 10.

16 óra 30
Tudományos ülés a Prohászka emléktemplomban

18 óra
Szentmise a Prohászka emléktemplomban

Beszámoló >> 



 

A Prohászka év bezárása

2006. december 9.

10 óra
Szentmise a Prohászka emléktemplomban, majd ünnepi konferencia és kötetbemutató

Beszámoló >>  

 



 



Szeretettel meghívok az emlékév programjaira minden Paptestvéremet, a szerzetesrendek tagjait, hitoktatókat, világi lelkipásztori kisegítőket, képviselőtestületek tagjait, oktatási intézményeink tanárait, diákjait, lelkiségi mozgalmakat, családokat, fiatalokat, cserkészeket, egyházközségeink tagjait, minden jó szándékú embert. Kérek mindenkit, hogy elkötelezett bekapcsolódásukkal tegyék hitelessé és eredményessé meghirdetett programjainkat.

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk