Egész élete advent volt
Püspöki szentmise Kaszap István halálának 80. évfordulóján
2015.12.17. - Advent időszakára esik a székesfehérvári egyházmegye kiemelt eseménye, Kaszap István halálának évfordulója, amelyet minden évben püspöki koncelebrált szentmisével ünnepelnek a Prohászka emléktemplomban. Sokan gyűltek össze idén is az ünnepre, hogy imádkozzanak a szent életű kispap boldoggá avatásáért. Az ünnepi liturgián képviseltette magát a felvidéki szlovák-magyar cserkészszövetség is. Csémi Szilárd ügyvezető cserkészelnök elhozta az emlékévre készített, Kaszap István tiszteletét népszerűsítő kiállítást, amelyet eddig 8 felvidéki magyar városban állítottak ki.
A szentmise elején Tóth Tamás plébános köszöntötte a város polgármesterét és alpolgármesterét, a nagyszámban érkező budapesti zarándokokat, a budakeszi, budaörsi, és fehérvári diákokat, valamint a szerzetesrendek képviselőit. Személyes példáján keresztül beszélt Kaszap Istvánról, akiről a hétköznapi életünkben is, bárkinek érdemes beszélni. „Fogalmazzuk meg magunknak, ki Ő nekünk és forduljunk hozzá bizalommal kéréseinkkel.„ - mondta a plébános.
A szentmise elején Spányi Antal püspök elődjét Prohászka Ottokárt idézte: „A hit imájában van az az erő, mely nemcsak ésszel és hittel láttat, hanem egyszersmind megpróbálkozik a szívvel. Az ima a szívet melegíti, a szívet minden jóra ráveszi, vagyis a hit imája az erény iskolája. Mikor a szívek felmelegednek az imában, akkor lehet reájuk vezetni azokat a lelki, szellemi vonásokat, melyeket Istenből merítünk.” - A főpásztor hangsúlyozta, Kaszap István is tudott így szívből imádkozni, amelyben példa számunkra. Tisztelőinek sokasága úgy tekint rá, mint akinek rövid életét az Istenre figyelés, az Istenre várakozás határozta meg. Egész élete advent volt.
„Kaszap István évfordulójának ünnepe advent idejére esik, amelyben mindig egy új kezdetet élünk meg.” - mondta a megyés püspök, majd hozzátette. „Idén, halálának 80. évfordulója egybeesik azzal az időszakkal, amikor megnyitottuk az Irgalmasság évét, a Szentatya meghirdetett egy új lehetőséget, hogy megváltozzon életünk. Ami az embernek lehetetlen Istennek lehetséges. Hogy kegyelmi ajándéka ne legyen eredménytelen bennünk, fogadjuk el az Ő szeretetét, aki nagylelkűen megbocsátja minden bűnünket, amelyet megbánunk. Higgyük el, hogy a mi életünk is lehet újjászületés. Kaszap István segítsen bennünket, reményünk szerinti égi imájában, hogy új életet kezdjünk és ezt az új életet Krisztus nyomában járjuk, ahogy Ő is tette.”
A szentmise után a hagyományoknak megfelelően a megyés püspök vezetésével, az egyházmegye papsága, a zarándokok, az iskolások, cserkészek, és a hívek Kaszap István sírjához vonultak, hogy megköszönjék közbenjárását, az imameghallgatásokat és kérjék Istentől mihamarabbi boldoggá avatását.
Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk