Pedagógus lelkigyakorlat Székesfehérváron - beszámoló

2008. 02. 07. |

 

szentmisén

 

Február 7-től 9-ig zajlott Székesfehérváron a Szent Gellért Tanulmányi Házban az Egyházmegye fenntartásában működő nevelési- és oktatási intézmények pedagógusai részére szervezett lelkigyakorlat. A hatodik alkalommal megszervezett lelkigyakorlaton 25 pedagógus vett részt, idén az Egyházmegye minden intézményéből érkeztek résztvevők.

A lelkigyakorlatot Varga László plébános, a kaposvári Szent Imre Kollégium igazgatója vezette: Kapcsolataink boldogsága és boldogtalansága címmel. A lelkigyakorlatot vezető atya elmélkedésiben kiemelte az egység fontosságát, csak az egység az, amivel természetéből adódóan nem tud mit kezdeni a megosztó, egyébként mindenre képes. Hivatásunk betöltéséhez törekednünk kell az egységre és fel kel vállalnunk a teremtettségből adódó korlátok megélését. Mindent el kell követnünk, hogy megszabaduljunk a fogyasztói társadalom által folyamatosan, álcázottan kínált szolgaságfajtáktól, melyek végső soron önzést eredményeznek. Az önzés pedig a legnagyobb akadályok egyike a szabadsághoz vezető úton és kikerülhetetlenül kapcsolataink halálához vezet.

Spányi Antal megyés püspök hagyományosan minden évben szentmisét mutat be a lelkigyakorlatozó pedagógus közösségnek. A lelkigyakorlatot záró szentmisén elhangzott szentbeszédében kiemelte, hogy morális válságban lévő hazánkban, a mindent lejáratni akaró liberális világban mennyire fontos, hogy a keresztények hitelesen éljék meg hivatásukat. A pedagógusokra, nevelőkre különösen nagy felelősség hárul, hogy ne a világhoz szabják magukat, hanem ezt a világot akarják Istenhez felemelni, legyen bennük gyümölcsöző az a tudat, hogy kovász, fény, és só szerepet töltünk be a világban.

A nagyböjti idő különösen alkalmas arra, hogy lelkigyakorlaton vegyünk részt, hogy bűnbánatot tartsunk, hogy megerősödjünk hivatásunkban, felismerjük Isten akaratát, aki – Varga László szavaival – feladatot ad, aki arra hív, hogy vízen járjunk.

Szalma István
EKIF elnök
Fényképeket készítette Ugrits Tamás

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár


< 2025. február >
H K Sz Cs P Sz V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28    

 

 


 

 



 


 

 


  




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk