Szent István király ünnepén szentmise Székesfehérváron

2010. 08. 20.

 

Időpont: 10 h 30
Helyszín: Székesegyház-Nemzeti Emlékhely.

Pénteken, délelőtt fél 11-kor a Székesegyházban ünnepi szentmisével veszi kezdetét a Szent István király napi rendezvénysorozat Székesfehérváron. A szentmisét Spányi Antal megyés püspök tartja.

Augusztus 20. az egyik legősibb magyar ünnep, Szent István király ünnepének napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapja. A magyarság és a keresztény hit világának találkozását és összefonódását a magyar nép egyetlen uralkodó személyéhez köti; az első magyar királyhoz, az államalapító Szent Istvánhoz. Székesfehérváron az 1771-ben Mária Terézia által Raguzából visszaszerzett fejereklyét, minden évben ünnepi körmenettel kísérik Szent István sírjához, ahol a város polgármestere és székesfehérvári püspök méltatja a szent királyt.

Az ünnepi mise után Szent István fejereklyéjével körmenet indul a megye és város vezetőivel együtt a szent király sírjához. A székesfehérvári püspök a hagyományok szerint elmondja az országfelajánló imát majd kéri Szent István közbenjárását hazánkért és nemzetünkért.

Ezt követően a város főterén a megyés püspök megáldja az új kenyeret.

 

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk