Székesfehérváron virágvasárnap délután gyülekeztek a hívő családok a maroshegyi plébánia mellett, hogy keresztutat járjanak a sóstói tanösvényen. A stációkat gyerekszereplők elevenítették meg, az elmélkedéseket a stációknál a családok tartották.
A zenés imádságokat a Filótea együttes fiataljai énekelték. A keresztúton részt vett Spányi Antal megyés püspök és Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató.
A Székesfehérváron hagyományossá váló keresztútjárás napján az egyházmegye más városaiban, településein is hívek járták végig Krisztus Urunkkal szenvedéseinek állomásait, így az egyházmegyénkben több helyen lehettünk lélekben és imádságban együtt.
Biatorbágyon a családközösség lelkinapjának délutánján a Katalin hegy régi Kálváriájánál végezték a keresztutat.
Budaörsön a nagyböjt minden péntekén más-más vette kézbe a keresztút megszervezést, az elmélkedések és imák összeállítását (családok, katolikus iskola diákjai és tanárjai, ministránsok)
Kislángon a családok együtt a gyerekeikkel elevenítették meg az egyes stációkat imádságok és gitáros énekek kíséretében.
A zsámbékiak Péliföldszentkereszten járták végig a keresztutat, Pinczinger József imádságaival, melyek gyermekeknek és felnőtteknek szólnak. Taizéi dalokkal kísérték az elmélkedéseket, amelyekbe a mányi egyházközség tagjai is bekapcsolódtak.
Ugritsné Márfy Zsuzsa
Fényképeket készítették:
Székesfehérvár: Marian és Pesti Péter (1-45)
Ugrits Eszter (46-85)
Biatorbágy: Puskás Bálint
Kisláng: Fedor Jánosné
Zsámbék: Gombos Hajnal
A székesfehérvári családi keresztút képei és az egyházmegye többi településéről beérkezett keresztuti képek az alábbi képtárban megtekinthetőek.
Korábbi évek beszámolói:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk