XI. Egyházmegyei Látónap - beszámoló

2014. 09. 06. | | frissítve 2014. 09. 10.

 

 

A szent Istenről szentként kell tanúskodni

Az egyház hitén alapuló közös gondolkodásra és az ebből fakadó közös cselekvésre hívta össze 11. alkalommal az egyházmegye papságát és a világi híveket Spányi Antal megyés püspök. Az együttműködést szolgáló egyházmegyei találkozó központi témája idén az egyházi szolgálatok voltak. A Székesfehérváron megrendezett, ún. Látónapra ezért a lelkipásztori szolgálatban segítő munkatársak érkeztek: világi elnökök, katekéták, világi lelkipásztori kisegítők, irodai munkatársak és sekrestyések.

A találkozó kezdetén a Székesegyházban koncelebrált szentmisében a megyés főpásztor annak az egyházi szolgálatnak értékéről beszélt, amely valóban Istennek szól, az emberért van és nem a kiváltságok gyakorlását vagy önös érdekeket képvisel. A készséges szolgálat példaképéül Máriát állította, aki életét Istennek adta, őszintén, tisztán és hűségesen szolgálta az Urat, az embereket és az egyházat. „Forduljunk a Szűzanyához, hogy az Ő szolgáló lelkületével élve méltók legyünk az emberek szolgálatára.” - mondta a püspök majd hozzátette: „Az egyház Krisztus ajándéka, ezzel a lelkülettel kell a hirdetnünk az egyház szentségét, és életszentségre hívnunk az embereket. A szent Istenről, szentként kell tanúskodnunk.”

A szentmise után a Szent István Művelődési Házban folytatódott a Látónap előadásokkal és fórummal. A megyés főpásztor köszöntötte a megjelenteket és hangsúlyozta a világi Krisztus-hívők közösségben végzett szolgálatának fontosságát az egyházban.

Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató a találkozó fő szervezője, először Bolla Júliát kérte fel előadásra, aki Törökbálinton széleskörű szolgálatot teljesít az egyházközségben. A hitoktató és lelkipásztori munkatárs arról beszélt, hogy csak közösségben lehet megélni az egyházi szolgálatot, csak összefogva lehet a közösségen belül egymást segíteni, kifelé pedig evangelizálni. Személyes tapasztalatokat osztott meg a hitátadás kegyelmeiről az óvodások, fiatalok, szülők és katekumenek körében. „A szolgálatban vannak hullámok: időnként szárnyalunk és teljes sikereket élünk meg Isten kegyelméből, időnként teljesen alkalmatlannak érezzük magunkat a feladatra. Ilyenkor érdemes arra gondolni, minket Jézus küldött, és ha Jézusnak jók vagyunk, akkor továbbra is tennünk kell, amit vállaltunk.” – zárta beszédét a világi munkatárs.

Füziné Boda Ágnes az ősi Mária kegyhelyről, Bodajkról érkezett, hogy megossza gondolatait, örömeit, a sekrestyési és irodai munka szépségeiről és nehézségeiről. Hangsúlyozta, hogy a tíz egyházközséget összefogó plébánia csak egy olyan munkatársi csapattal valósulhat meg, akik támogatják egymást. Kiemelte a plébános mindenre kiterjedő, odafigyelő segítségét. Beszélt arról mennyire fontos, hogy az egyházközségben pezsgő élet legyen, tanúsítva, hogy a Mária-kegyhely nem egy múzeum, hanem kegyelmi központ mindenki számára. „Bodajk a hívek szemében igazi kegyhellyé vált, sokan jönnek köszönteni az Égi Anyát, ezért előfordul, hogy a napi nyolc óra nem elég a munkámban, de az örömmel végzett szolgálat, nem köthető időhöz.” – mondta végül az előadó.

Hered Katalin a fehérvári Prohászka templom lelkipásztori munkatársa irodai szolgálatot is ellát. Ő a keresztelők, esküvők és temetések adminisztrálása kapcsán beszélt azokról a találkozásokról, amelyek meghatározhatják az emberek egyházról alkotott véleményét. „Nagyon fontos értékelni, hogy egyáltalán betérnek a plébániára – mondta - és sosem szabad elfeledni, mi ilyenkor egy ajtó, egy határ vagyunk, amit ők átlépnek Isten felé. Fontos, hogy mi, munkatársak olyan légkört teremtsünk, amelyben bárki megérezheti, hogy Krisztus örömhírét hirdetjük az Egyházban.” - hangzott el összegzésül az előadás végén.

A találkozó végén a megyés püspök zárszavában arra bíztatott, hogy az egyházi szolgálatot képviselők éljenek azzal a lehetőséggel, ami az emberekkel való találkozásban rejlik.  Sohasem tudhatjuk lesz-e másik alkalom, hogy az Isten örömhírét az emberek szívébe rejtsük. „Készséges szolgálattal legyünk közvetítők, hisz a kegyelem mindig nagyobb, mint amire számítunk. Legyünk alkalmas eszközei az isteni gondviselésnek!”

BPK
Fényképeket készítette Horváth Viktória

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk