Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe - beszámoló

2010. 07. 16. |



templombelső


Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén délelőtt, a Kármelhegyi Boldogasszony (más néven szemináriumi) templom búcsúnapján Takács Nándor nyugalmazott püspök mutatott be koncelebrációs szentmisét.

A szentbeszédben hallhattuk, hogy Máriát sokféle névvel illetjük, ezzel belső gazdagságának megannyi oldalát emeljük ki, mutatjuk be. Ő élte meg legteljesebben Isten jelenlétét, közelségét: méhében hordozta, fölnevelte, hallgatta tanítását, majd ott volt az első keresztény közösségekben. Példáját, útmutatását követve - mint a Kánai menyegzőn, mikor azt mondta: „Tegyétek, amit mond.” - Krisztushoz jutunk közelebb. Takács Nándor beszélt a Kármel-hegy első szerzeteseiről, és a kármelitákról, majd a skapuláré jelentőségéről.

A szentmise bemutatása után lehetőség adódott a skapuláré fölvételére.

 

Fénykép és szöveg: - Marian -





Képtár


< 2026. március >
H K Sz Cs P Sz V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

 

 

 


 

 



 


 

 


  


 



 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk