"Bibliai találkozások" kiállítás megnyitása

2008. 05. 24.

A kiállítás rövid ismertetője nyomtatható formában letölthető INNEN.
Meghívó letöltése ITT.

 

 

Nyitás időpontja: 10 h 00
Megnyitó helyszíne: Püspöki Palota udvara
A kiállítás helyszíne: Egyházmegyei Múzeum

A kiállítás megtekinthető 2008. május 24-től november 9-ig.

Május 24-én, szombaton, délelőtt 10 órakor a kiállítás megnyitóján:

Mózessy Gergely gyűjteményigazgató: Köszöntő

A budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium kamarazenekarának előadása

Spányi Antal megyés püspök: Megnyitó

Smohay András kiállítás kurátora: Ismertető

A budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium kamarazenekarának előadása

A bicskei Szent László Általános Iskola néptánckörének előadása: Pünkösdölő

A kiállítás megtekintése, a Barátok udvarában (a kiállítás bejárata mellett) kézműves foglalkozás a várakozóknak, érdeklődőknek.

 

 

 

A székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum jó és rossz fordulatokban bővelkedő idén hetven éves története során kétségtelenül Székesfehérvár meghatározó kulturális intézményévé vált. 2007-ben a Szent Imre 1000 éve című kiállítást három hónap alatt közel tizenötezer látogató tekintette meg, s tárlat igen jó szakmai kritikákat kapott. A múzeumban évek óta kiemelt hangsúlyt fektetünk a múzeumpedagógiára és a személyes hangú tárlatvezetésekre. Az Egyházmegyei Múzeum különlegessége éppen az emberközeli otthonos légkör.

2008-ban csatlakozva az ökumenikus Biblia Évhez és az országos Reneszánsz Évhez a Szentírás gazdagságát mutatjuk be rendhagyó kiállításon. A Biblia-kiállítás célja, hogy bibliai történetek bemutatásával Isten szavát mindenki számára könnyen befogadhatóan módon közvetítsük, miközben kultúrtörténeti és művelődéstörténeti ismereteket adunk át izgalmas, közérthető formában. A kiállításon a Püspöki Könyvtár felbecsülhetetlen értékű Bibliái mellett az Egyházmegyei Múzeum, magángyűjtők és közgyűjtemények anyagaiból válogatott képzőművészeti alkotások szerepelnek egészen a kortárs művészeti alkotásokig.

A Biblia-kiállítás látogatására speciális lehetőséget biztosítunk vakok és gyengénlátók számára.

A tárlat a megnyitás napján vezetéssel ingyenesen megtekinthető. A megnyitóra érkezőket gyermekműsorok is várják, a ferences rendház udvarán pedig kézműves foglalkozásra hívják az érdeklődőket. A kiállítás 2008. november 9-ig látogatható.

Fedezzék fel idén Székesfehérvár gyűjteményeivel együtt az Egyházmegyei Múzeumot! Szeretettel várjunk minden kedves érdeklődőt május 24-én, délelőtt 10 órakor nyíló Biblia-kiállításunkra!

Médiatámogató: Magyar Katolikus Rádió

Nyitva tartás:
kedd-szombat: 10 h 00 - 18 h 00
vasárnap: 14 h 00 - 18 h 00

Plakát letöltése ITT (álló) és ITT (fekvő).

SZEM

 

Eddigi híreink >>

 

 


< 2023. január >
H K Sz Cs P Sz V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

 

 

 


 

 



 


 

 


 

 


 

 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk