Diakónusszentelés - beszámoló

2026. 06. 24. |

| 2026. 06. 24.

Az az élet szép, amelyet másokért élünk - Egyed Viktor diakónusszentelése Székesfehérváron

2026.06.24. - Keresztelő Szent János születésének napja nagy ünnep a Katolikus Egyházban. A Székesfehérvári Egyházmegyében ősi hagyomány, hogy ezen a napon tartják a pap- és diakónusszenteléseket. A Szent István király Székesegyházban Spányi Antal megyés püspök az ünnepen diakónussá szentelte Egyed Viktort az egyházmegye szolgálatára. Az ünnepi liturgián Martos Balázs Levente püspök, a Központi Papnevelő Intézet rektora, a szeminárium elöljárói és tanárai mellett jubiláns papok, és az egyházmegye papságának jelentős része is koncelebrált.

Az egyházi rend az egyetlen szentség, amit az Egyház nem köteles bárkinek kiszolgáltatni, csak annak, aki megfelelő módon kéri és az egyházi közösség alkalmasnak tartja. A liturgiának ezért fontos eleme a kiválasztás. A diakónusszentelés szertartása a jelölt bemutatásával kezdődött, Hajdu Ferenc nagyrépost, helynök, arra kérte a főpásztort, szentelje fel Egyed Viktort a felelősségteljes szerpapi szolgálatra.

Szentbeszédében a megyés püspök a szerpap feladatairól és szolgálatáról szólt, majd a tanúságtevő papi élet jellegzetességeiről, meghatározó jegyeiről. Személyes hangú beszédében arra kérte a szentelendőt legyen mindig a hit, az imádság embere, hogy az emberek meglássák benne lelkének kincsét, a krisztusi életet. A Szentlélek ajándékával megerősítve segítse az egyházmegye püspökét és papságát az ige, az oltár és a jótékonyság szolgálatában. Mindenki iránt szeretetet tanúsítva hirdesse az evangéliumot, a Szentlélekkel és bölcsességgel eltelve váljon igazi tanúságtevő férfivé, miként azok, akiket egykor az apostolok a szeretet szolgálatára kiválasztottak. Teljes odaadással, osztatlan szívvel ragaszkodjon Krisztushoz, az Isten és embertársai szolgálatához, akkor is, ha értetlenség, lekicsinylés, akár fenyegetettség veszi körül a világban. „A Lélekből való élet bátorságot ad, hogy a kereszteket hordozni tudd és viseld egész életedben. Így lesz megélt valósággá az, amit hirdetsz, és így tudod megélni azt, hogy amit hiszel. Nélküle gyenge lesz a tanúságtételed, kevés lesz a lelkedben az öröm, és mindig bizonytalannak fogod érezni magadat küldetésedben. De ha törekszel arra, hogy lelkedben mindig ott legyen az Isten irgalma, a kegyelmébe vetett bizalom, akkor megéled, hogy nem vagy magadra hagyva. Isten kegyelme, szeretete, jelenléte mindig elkísér, mindig veled lesz. Megtapasztalod, hogy az az Isten, aki téged meghívott, aki neked feladatot adott, - és annak teljesítésére megadott minden szükséges kegyelmet, - ő sohasem engedi el a kezedet. És akkor lesz erőd szolgálni, másokért élni. Nem teljesíteni a feladatot, hanem odaadni az életet egy feladatra. … Szép az az élet, amelyet másokért élünk, mert amit egynek a legkisebbek közül teszünk, gazdaggá tesz bennünket. Amikor az ember megtalálja az örömet abban a szolgálatban, amit a legkisebbekben is fölismert, akkor megtalálta Krisztust, akiért cselekedni tud.”

A beszéd után a főpásztor kérdéseire válaszolva Egyed Viktor tanúságot tett szándéka tisztaságáról és komolyságáról, hogy magát az Egyházban egészen Krisztusnak szenteli, Isten iránti szeretetből és a nép javára. Majd a püspök elé térdelve kezét a kezébe tiszteletet és engedelmességet fogadott az egyházmegye mindenkori püspökének.

A Mindenszentek litániája alatt a szentelendő arcra borult az oltár előtt, hogy kifejezze önátadását Krisztusnak és az egyháznak.

A liturgia bensőséges és lényegi mozzanata volt a szentelő püspök csendes imája kézrátétellel a szentelendőre, akit ezzel a gesztussal fogadott be az egyházi rend szerpapjai közé és kérte számára az Isten Szentlelkének ajándékát, amit ezt követően a szentelő imádságban is szavakba öntött. „Nézz kegyesen Istenünk e szolgádra, aki majd szent oltárodnál szolgál, s akit alázattal a szerpapi tisztségre szentelünk. Küldd el reá a Szentlelket, kérünk Istenünk, hogy hétszeres kegyelmi ajándékod által a szolgálat hűséges végzésére erőt nyerjen. Az evangéliumi erények gazdagsága töltse el őt a tettetés nélkül való szeretet, a betegekkel és a szegényekkel való törődés, a mértéktartó tekintély, az ártatlan tisztaság s a lelki ember fegyelme. A te parancsaid tündököljenek minden tettében, hogy élete példájában szent népedet követésre serkentse, a lelkiismeret szavát nagyra becsülve tartson ki szilárdan és állapotosan Krisztus mellett, ki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak.”

A felszentelés után a diakónust beöltöztették a dalmatikába, majd a püspök átadta neki az igehirdetés szolgálatának jelét, az evangéliumos könyvet. „Vedd Krisztus evangéliumát, amelynek hirdetője lettél. Ügyelj arra, hogy amit olvasol, azt hidd, amit hiszel, azt tanítsd, és amit tanítasz, azt kövesd is!” – hangzott el, majd a felszentelt diakónus békecsókot váltott a püspökkel, a papokkal és a diakónusokkal.

A szentmise végén Spányi Antal püspök megköszönte a jubiláns papoknak, a papszentelésének 65. évfordulóját ünneplő Varga János nyugállományú, kanonok, érd. főesperesnek és az 50. évfordulóját ünneplő Kutschi András nyugállományú c. prépost atyának a buzgó szolgálatukat. Majd a jubiláns atyák megáldották a jelenlevőket.

A főpásztor köszönetet mondott a szeminárium rektorának, az elöljáróknak, tanároknak a fáradozását, tanítását, ahogy formálták a jelölt gondolkodását, egyéniségét, hogy Krisztus tanújává válhasson. Köszönetet mondott a diakónus családtagjainak, szeretetükért, áldozatukért, valamint minden megjelentnek a közös imádságért, ünneplésért.

A diakónusszentelésen együtt imádkoztak a szentelendőért és a jubiláns papokért a Prohászka Imaszövetség tagjai is.