Egyházmegyei hittanverseny az érdi Marianum iskolában
2019.01.23. - Iskolánk ebben a tanévben is a 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében rendezett hittanversenyt három kategóriában „Minden forrásom belőled fakad II.” címmel, amelyre Egyházmegyénk kilenc iskolája fogadta el a meghívást. Ezen a versenyen az „Eucharisztia, mint áldozat” szentírási előképeire és megvalósulására irányult a figyelmünk.
A 3-4. osztályosok rajz kategóriában indulhattak, tőlük tetszőleges technikával elkészített alkotásokat kértünk. Három szentírási részlet közül választhattak, Ábrahám, Illés, vagy Zakariás áldozatát ábrázolhatták. Igen nehéz dolga volt a zsűrinek ebben az évben is, a 170 pályamű között nagyon színvonalas munkák közül kellett kiválasztaniuk a legszebbeket.
Az 5-6. osztályosoktól „Én láttam mindent” címmel beszámolót kértünk, amelyben szemtanúként írhattak arról, hogy milyen lehetett Ábrahám, Illés vagy Zakariás áldozatánál jelen lenni.
A csapatversenyre iskolánkban került sor. A 7-8. osztályosok egy izgalmas, játékos, vidám hangulatú vetélkedőben mérkőzhettek meg egymással, amelyben bemutathatták a Szentírás szövegeiben való jártasságukat, kreativitásukat és gyors gondolkodásukat.
A versenyen a következő eredmények születtek.
RAJZ:
I. helyezés : Kruczler Kiara Sára – Székesfehérvár, Szent Imre Általános Iskola és Óvoda
II. helyezés : Tóth Benedek –Budaörs, Mindszenty József Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola
III. helyezés : Szigeti Luca – Tatabánya, Szent Margit Általános Iskola
ELBESZÉLÉS:
I. helyezés : Varga Manka – Piliscsaba, Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és AMI
II. helyezés : Éhmann Anna – Bicske, Szent László Általános Iskola
III. helyezés : Farkas Réka – Székesfehérvár, Szent Imre Általános Iskola és Óvoda
HITTAN CSAPATVERSENY:
I. helyezés : Tarjányi Luca, Tóth Richárd, Török János – Bicske, Szent László Általános Iskola
II. helyezés : Harkányi Donát, Járossy Jázmin, Németh Eszter Rozália – Székesfehérvár, Szent Imre Általános Iskola és Óvoda
III. helyezés : Almási Levente, Pelcz Antal Domonkos, Rack Rozália – Budaörs, Mindszenty József Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola
Ferenc atya zárszavában kiemelte, hogy reményeink szerint ez a vetélkedő is hozzájárult ahhoz, hogy lélekben jól fel tudjunk készülni a jövő évben megrendezésre kerülő Eucharisztikus Kongresszus méltó megünneplésére.
Dornbach Katalin
hitoktató
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk