Portré beszélgetés Hajdu Ferenc helynök, plébánossal, Érd város díszpolgárával - beszámoló

2019. 03. 15. | | frissítve 2019. 05. 08.

 

 

 

Szolgálni az életet, a hitet, a kultúrát – Érd Város Díszpolgára lett Hajdu Ferenc helynök, plébános

2019.03.15. – Március 15-én, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc ünnepén országszerte adnak kitüntetéseket a települések vezetői olyan embereknek, akik példamutató munkájukkal a helyi közösséget szolgálják. Érd Város Önkormányzata is elismeréseket adományoz évről évre a város életében kiemelkedő tevékenységet végző személyeknek. Idén a március 15-ei városi ünnepségen, a Szepes Gyula Művelődési Központban Érd Város Díszpolgára címet adományozott a közgyűlés Hajdu Ferenc plébánosnak, a Székesfehérvári Egyházmegye általános helynökének.

Az ünnepségen T. Mészáros András polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Lázár Evelin diákpolgármester beszédét Érd testvérvárosainak köszöntői követték.

Laudációjában Spányi Antal megyés püspök felidézte Hajdu Ferenc atya életútját, több évtizedes szolgálatának állomásait. Mint elmondta, Ferenc atya 1988-ban került Érdre, az újvárosi plébániára. Szinte ezzel egy időben megalapította a Katolikus Szülők Érdi Egyesületét, melynek célja az érdi katolikus közoktatás újraindítása volt.

Miután az egyházközség a régi „zárda-épület” feletti kezelői jogot visszakapta, 1989-ben megkezdődhetett az iskola újjászervezése. A részben használhatóvá tett épületben 1991. szeptember 14-én kezdte meg működését a Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek Marianum Általános Iskola.  Hajdu Ferenc azóta is püspöki biztosként felügyeli ezt az intézményt, aktívan részt vesz a hitoktatásban, zarándoklatok szervezésében. Mintegy 30 éve szívén viseli a Marianum iskola életét, fejlődését, építését.  

2008 óta a Lea Otthont is püspöki biztosként felügyeli. Figyelemmel kíséri a krízishelyzetbe került fiatal nők és a válságos helyzetbe született kisgyermekek sorsát. Irányította és felügyelte az otthon új épületének építését. Nagy odafigyeléssel segíti a Katolikus Karitász érdi szervezetét, a rászorulók segítését, az évente több alkalommal sorra kerülő adományozást.  Magyarországi letelepedésük óta, 1989-től jó kapcsolatot ápol és nagy empátiával segíti a Szeretet Misszionáriusai rendet, Teréz anya nővéreit.

10 éve szervezi és vezeti az Érdi Élő Rózsafüzér zarándoklatot, melyen évről évre több száz gyerek és felnőtt imádságos lélekkel járja végig Érd utcáit és plébániáit, imádkozva a városért és annak minden polgáráért.

Ferenc atya 2018 óta a Szent Antal Családi Bölcsőde püspöki biztosa is. „Több évtizedes szolgálatát alázattal, odaadással és elhivatottsággal végzi. Hajdu Ferenc atya azt a hitet szolgálja, amelyet a magyar nép Szent István óta őriz, mindenféle nehézségek között. Szolgálja azt az életet, amelynek Isten az ura, szolgálja azt a magyar kultúrát, amelyet továbbadni akarunk, és mint plébános, szolgálja az emberek közösségét, életét” – hangzott el a laudációban.

A kitüntetést T. Mészáros András polgármester adta át Hajdu Ferencnek. A további kitüntető címek átadása után Érd Város március 15-ei ünnepségét a több mint 60 éves hagyományokkal rendelkező, nagy sikerű Csepel Táncegyüttes fellépése zárta.

Berta Kata
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata


Kapcsolódó videóanyag

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk