Felavatták Munkácsy Mihály megújult síremlékét - beszámoló

2023. 05. 09. | 2023. 05. 10.

 

 

2023.05.09. - A síremléket a festőművész halálának 123. évfordulója alkalmából kedden a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben avatták fel. A védett síremlék és környezete most Pákh Imre üzletember támogatásával újult meg, és Spányi Antal, a Székesfehérvári egyházmegye megyéspüspöke áldotta meg.

Avatóbeszédében Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára felidézte, hogy Munkácsy nehezen kezdte pályáját. Az alulról jöttek elszántságával és kitartásával azokat a 'mintaalkotó' személyiségeket kereste, akik mozgásba hozták a benne lappangó képi gondolatokat és érzelmeket.

A festőművész életét ismertetve elmondta, hogy szülei halála után Munkácsy Békéscsabára került anyai nagybátyjához, aki az elemi iskola után asztalos inasnak adta. Aradon dolgozott, itt születtek első rajzai, és első nagysikerű képe, az 1869-ben született Ásító inas témáját is korábbi mestersége világából vette.

Kiemelte, hogy az 1880-as években festette legmonumentálisabb alkotása, a Krisztus-trilógia első két részét, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota című képeket, az Ecce homo csak 1895-ben készült el. A két óriásfestmény alkotójával együtt Amerikába is áthajózott, ahol Kossuthéhoz fogható fogadtatásban részesült.

Munkácsy stílusát a művészettörténet-írás romantikus realizmusnak nevezi, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Életműve a magyar művészet egyik csúcsteljesítménye – hangsúlyozta Vincze Máté.

Munkácsy Mihály abszolút megkerülhetetlen személye a magyar kultúrtörténetnek. Kevés olyan magyar született, akit világszerte ismernek, és kevés olyan művész, akinek műveit már életében is vásárolták külföldön – hangsúlyozta a megemlékezésen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója.

Forrás: zaol.hu



© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk