Karácsony-napi ünnepi szentmise - beszámoló

2022. 12. 25. | | 2022. 12. 25.

 

 

 

Velünk az Isten!

2022.12.25. – Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök tartotta a Székesegyházban a karácsonyi koncelebrációs ünnepi szentmisét. Homíliájában arról beszélt, hogy vártuk a mai ünnepet egész adventben, lelkünkben pedig már sokkal régebb óta vágytunk rá, hiszen a karácsony az Istennel való találkozás ünnepe. Valójában mindennap velünk van Isten, és mindennap keressük ezt a találkozást. Ma azonban különleges nap van. Mi is látjuk a gyermeket, aki olyan, mint egy hétköznapi gyermek. Ha azonban nemcsak szemünk fizikai valóságával nézünk, hanem szívünkkel is, a hit szemével is, akkor meglátjuk, hogy kit is szemlélünk: a gyermek Jézust. Ő Isten Fia, Isten ígérete, amely nem marad beteljesületlen: hiszen velünk az Isten. Ma János evangélistától hallhattunk arról a végtelen szeretetről, amelyet Önmagában közénk hozott – és amely Isten gyermekeivé és egymás testvéreivé tesz minket.

Ez az ünnep értünk van, de nem azért, hogy „külsőséges" szép dolgokban leljük az örömünket, hanem hogy megnyíljunk Isten igazi valóságára, megértsük igazi szeretetét, Őbenne megnyíljunk egymásra, és észrevegyük, megélhessük önmagunk istengyermekségét is. Karácsony jele annak a szeretetnek, ami nem pusztán meglátogat minket, hanem aki velünk van. Velünk az Isten.

Őbenne képesek vagyunk megújulni és a szeretet életét élni: békesség a földön és dicsőség a mennyben. Isten közelében tud ez a béke megteremtődni bennünk. Békesség akkor lesz a földön, amikor az emberek felismerik és elfogadják ezt az isteni szeretetet az életükben, békességbe kerülnek önmagukkal, embertársaikkal. Ha ilyen módon életünk minden mozzanatával Istent dicsérjük, akkor az imádságunk is, az énekünk is megtelik dicsőítéssel, nem marad pusztán külsőség, szándék, hanem tetté, cselekvő szeretetté válik. Ilyen tanúságtevő élet volt Prohászka püspök, Kaszap István és Bogner Margit Mária élete is. Isten nemcsak most van velünk, az ünnepek során, hanem az úgynevezett szürke hétköznapokban is velünk marad. Mert Ő Emmanuel: velünk az Isten.

- Marian -
Fényképeket készítette Horváth István

 


 

 Korábbi évek beszámolói:

 

Képtár

 

 

 


 

 



 


 

 


  


 



 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk